2p
Mai nappal aktívvá vált a BÉT Xtend piaca, elsőként a Megakrán részvényeivel lehet kereskedni rajta. Az európai piacok gyengélkednek, noha tegnap Amerika magasan zárt. Tovább csökkent a 10 éves amerikai kötvényhozam.
A Megakrán kereskedésének elindítása ünnepélyes becsengetéssel. Forrás: BÉT

Ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel kezdte meg első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott Xtend piacán a platformon elsőként megjelenő vállalat, az emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó Megakrán Nyrt. A Megakrán novemberben hozta meg közgyűlésén a zártkörű tőkeemelésről szóló döntést, amelynek során újonnan kibocsátott részvényeket regisztrált a BÉT Xtend piacára. A tranzakcióban, amelynek összértéke 678 millió forint volt, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 40 százalékos mértékben, az egyéb intézményi és magánbefektetők mintegy 30-30 százalékos mértékben vettek részt.

A részvény induló ára 3702 forint. A BÉT vezető részvényei ma alig mozdulnak: a Richter teljesen ledolgozta reggeli gyengélkedését, az OTP és a Telekom kismértékben emelkedik 11 720 illetve 452 forintig, a Mol alig mozdul.

Európában ma kisebb, fél százalék alatti mínuszok mutatkoznak a tegnapi jelentős amerikai emelkedés után, ahol az S&P 500 index egy százalékkal emelkedett 2790 forintig, ezzel átugrotta a 200 napos (piros) és az 50 napos (kék) mozgóátlagot egyaránt. Novemberben volt már egy ilyen nap, amikor a 200 napos fölé került, akkor lefordult utána a piac, most természetesen nyitott kérdés, hogy megkapaszkodik-e fölötte.

S&P 500

A Nasdaq Composite másfél százalékkal emelkedett, viszont nem érte el a 200 napos mozgóátlagot, ami érthető is, hisz főként a nagy technológiai, internetes részvények estek sokat október eleje óta, ezek a Nasdaq-on meghatározók. Az ár a kékkel jelzett 50 napos mozgóátlagon állt meg, amely épp keresztezte a 200 napost lefelé, ami az eső trend indulásának jele szokott lenni.

Nasdaq Composite

Az eső trend folytatódása ellen szól ugyanakkor a 10 éves amerikai államkötvény hozamának további csökkenése 2,95 százalékig. Mindenesetre izgalmas hónap ígérkezik az amerikai piacokon, sokan Mikulás-ralit várnak.

10 éves amerikai államkötvény hozama

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40560 41850 +3,33% 0 0 28 597 009 380 HUF 2026-10-12 17:11:33
MOL 4976 4810 5055 -1,56% 0 0 4 212 263 262 HUF 2026-10-12 17:10:00
MTELEKOM 2530 2526 2562 -1,25% 0 0 1 526 683 374 HUF 2026-10-12 17:06:01
RICHTER 12350 12280 12440 0,00% 0 0 2 058 850 920 HUF 2026-10-12 17:05:02
OPUS 237 235 254 -5,75% 0 0 37 510 785 HUF 2026-10-12 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG