1p
A távközlési szolgáltatókat terhelő új adó - melyet a vezetékes és mobil hangforgalom valamint mobil SMS/MMS forgalom alapján kell fizetni - a Magyar Telekom Csoport számára 2012-ben várhatóan megközelítőleg 10 milliárd forint többletterhet jelent. A társaság még értékeli az új adó eredményre gyakorolt hatását, egyelőre nem változtatnak prognózisukon.

A Magyar Telekom közleményében emlékeztet: az adó mértéke vezetékes és mobil hangszolgáltatás esetében 2 forint percenként valamint 2 forint SMS-enként és MMS-enként. Az adó mértéke magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 700 forintban, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 2500 forintban került maximálásra.

A Magyar Telekom a törvényszöveg alapján elvégzett előzetes becslések szerint várhatóan a 2012. július-decemberi időszak után megközelítőleg 10 milliárd forint távközlési adót fizet. A társaság jelenleg még értékeli az adónak a csoport üzleti és pénzügyi teljesítményére gyakorolt hatását, így fenntartja célkitűzését, és 2012-ben továbbra is 4-6%-os működéshez kapcsolódó EBITDA csökkenésre számít az új távközlési adó és az egyéb rendkívüli tételek nélkül.

Az új távközlési adótörvény alapján fizetendő, hozzávetőleg 10 milliárd forint teher mellett 2012 végéig hatályban marad a 2010-ben bevezetett, távközlési szektort terhelő különadó is, amely alapján várhatóan 2012-ben 24 milliárd forint különadó kifizetés terheli a Magyar Telekomot.

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone korábbi közös közleményében kifejtette, hogy az új adó nem szolgálja Magyarország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra. A szolgáltatók módosításokat is javasoltak a benyújtott törvényjavaslathoz, és arra kérték az Országgyűlést, hogy vegye azokat figyelembe. Az Országgyűlés ma módosítások nélkül fogadta el az egy hete benyújtott törvényjavaslatot. Részletek>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG