1p
Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetnie a szolgáltatónak minden elküldött SMS után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól, akik persze valószínűleg a lakosságra hárítják majd.

Az adó - amelynek alapja az indított hívások időtartama és az elküldött üzenetek száma - havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása. A szolgáltatóknak az adót havonta kell megállapítaniuk, valamint az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bevallaniuk és megfizetniük.

Örüljetek, hogy nem magasabb

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvény indoklása szerint az idei hiánycél csak pótlólagos intézkedésekkel - a költségvetési kiadások csökkentésével és az adóbevételek növelésével - érhető el. A tárcavezető ugyanakkor indoklásában is hangsúlyozta, hogy a távközlési vállalkozások által fizetett ágazati különadó - bár ebben az még érvényben van - 2013. január 1-jétől megszűnik. A telefonadó melletti érvként hozta fel Matolcsy György, hogy az adórendszerben a forgalmi és fogyasztási adók szerepe növekedjen.

A kormány az adóból évi 44,4 milliárd forint bevétellel számol. Az előterjesztést a parlament név szerinti szavazással, a kormányoldal szavazataival és ellenzéki nemek mellett fogadta el. A gazdasági tárca korábban úgy foglalt állást, hogy az új adó ellenére némiképp javul a távközlési szektor adópozíciója a következő évtől, mivel a távközlési szolgáltatóknak nem kell 51 milliárd forint különadót fizetni. Azt is kiemelték, hogy az adó - amely először a Széll Kálmán-terv új változatában szerepelt - forgalmi jellegű, nem a nyereséget terheli.

Beépül majd az árakba

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös javaslatot nyújtott be, azt kezdeményezve, hogy a magánszemélyek előfizetését hétszáz helyett havonta legfeljebb négyszáz forint terhelje, a vállalati előfizetőkét pedig legfeljebb 1400 forint. A szolgáltatók számításai szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható volna, álláspontjuk ugyanakkor változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja az ország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra.

A Telenor időközben már jelezte, hogy mindaddig érvényesíteni fogja áraiban az új percalapú távközlési adót, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik. A Vodafone Magyarország azt közölte, hogy a társaság a hét elején meghozta "a szükséges döntéseket". A társaság bízik abban, hogy a közös iparági javaslatot figyelembe veszik, és szakmai alapokon nyugvó törvény születik, ebben az esetben ezzel kapcsolatos döntéseit a Vodafone felül fogja vizsgálni - olvasható közleményükben.

A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen pedig úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy a hazai gazdaság egyik húzóágazataként jelentős munkáltatói és beruházói szerepet betöltő távközlési iparág minden szereplője számíthat arra, hogy az ország versenyképességének érdekében fenntartható megoldás születik a távközlési adóról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG