A szolgáltatók álláspontja változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja Magyarország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra.
A közlemény szerint a 2010-ben bevezetett válságadók a távközlési szektor valamennyi szolgáltatóját terhelik. Így - amennyiben a kormányzat ragaszkodik az ágazatra kivetett újabb különadóhoz - a versenysemlegesség és az egyenlő elbánás elvének megfelelően a szolgáltatók indokoltnak tartanák, hogy a műsorterjesztők is vállaljanak részt a teherviselésben.
A három társaság közölte: ha javaslatukat a jogalkotó elfogadná, akkor a magánszemélyek előfizetését a kormány által javasolt 700 forint helyett havonta legfeljebb 400 forint terhelné, a vállalati előfizetők előfizetését pedig a kormány által javasolt 2500 forint helyett havonta legfeljebb 1400 forint. A szolgáltatók számításai szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható volna.
A szolgáltatók egyebek mellett azt is javasolták, hogy a külföldi roaming (barangolás) szolgáltatásra az új adó ne terjedjen ki.
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közleménye szerint részletes álláspontjukat, illetve közös javaslatukat hétfőn éjjel elküldték a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone arra kéri az Országgyűlést, vegyék figyelembe az általuk javasolt módosításokat, ha elfogadják az új távközlési adót - közölte a három társaság szerdán közös közleményben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
25 perce
-
„Isten nem áld meg egyetlen konfliktust sem” – így kritizálta a pápa az iráni háborút
körülbelül 1 órája
-
Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
körülbelül 1 órája
-
Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
2 órája
-
Így ért földet az Artemis-2 magyar idő szerint hajnali kettőkor
2 órája
-
Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
2 órája
-
Wellness és gyorsbüfé az ókorban – Ave, Flavius!
4 órája
Mfor.hu Top24
- Bombaformában várja a forint a vasárnapot
- A legolcsóbb benzin Európában? Hát nem!
- Keleti szomszédunkkal is forró drótón van az Egyesült Államok
- 3000 lakás épülhet a budapesti Duna-parton
- Sulyok Tamás is üzent a választóknak április 12-e előtt
- Talán az utolsó interjúját adta Orbán Viktor a választások előtt
- Reuters: fordulóponthoz érhet az Orbán-korszak a közelgő választáson
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
„Isten nem áld meg egyetlen konfliktust sem” – így kritizálta a pápa az iráni háborút
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Úgy adósodnak el a magyarok, mintha nem lenne holnap
09:37
-
Durván ferdít a kormány benzines óriásplakátja
08:29
-
Idén megmosolyogtató érdekességek is vannak a kormány adói között
05:34
-
Megéri lekötni: infláció feletti kamatokat kínálnak a bankok
16:56
-
Bajban London világhírű éjszakai bulihelyei
15:57
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Harminchárom kortárs mű érkezik az egri várba
09:11
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
2026. április 10. 11:34
-
Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
2026. április 11. 08:40
-
Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
2026. április 10. 10:52
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
2026. április 10. 12:36
Donald Trump nem csak gigantikus báltermet szeretne a Fehér Házba, de egy minden eddiginél nagyobb diadalívet is Washington DC-be. 


