3p
A nap nagy részében gyönyörűen emelkedtek a részvényindexek, de a végén eléggé elromlott a hangulat. Főleg az amerikai technológiai szektor esett nagyot. A BUX azonban még új csúcsra tudott menni, stabilan 8000 felett járt az OTP. A forint viszont eléggé nagyot esett.

Reggel Japán indexe, a Nikkei 225 6,7 százalékkal emelkedett, többet, mint amennyit szerdán, az amerikai választás utáni reggelen esett. Az európai indexek is szépen teljesítettek a nap nagy részében, és úgy látszott, Donald Trump győzelmének inkább a pozitív oldalát figyelik a befektetők, például a tervezett adócsökkentéseket. Az amerikai piacok nyitása után nem sokkal azonban elromlott a hangulat, ennek egy lehetséges oka a Fed vezetése, függetlensége és a kamatemelés körül kirobbant vita lehet.

Sokkal csúnyábban is kinéztek az USA tőzsdéi, de végül este hat után az amerikai S&P 500 index csak nagyjából nullában, a Nasdaq technológiai mutató pedig 1,3 százalékos mínuszban mozgott. A Stoxx 600 indexben levő európai részvények 0,3 százalékkal estek, a DAX 0,1, a francia CAC 0,3, a brit FTSE 100 1,2 százalékkal süllyedt. A font ugyanakkor több mint egy százalékkal erősödött.

A BUX index ismét történelmi rekordot döntött 30 540,32 ponton, ez most az OTP-nek volt köszönhető. A papír egész nap nyolcezer felett forgott, a 8150 forintos zárás 2,4 százalékos emelkedés. Az európai bankrészvények egyébként szintén átlagosan 2,3 százalékkal drágultak, élen a Deutsche Bankkal (plusz 5,6 százalék). A Mol esett, 0,8 százalékkal 18 455 forintra, a Richter szintén, 0,2 százalékkal 6150-re, a Magyar Telekom pedig 0,4 százalékkal 484-re süllyedt.

A forint volt a nap egyik vesztese, 0,8 százalékkal, 2,5 forinttal 308,0-ra emelkedett az euró. Az árfolyam egyébként nap közben szépen folyamatosan ment felfelé, csúcsa 308,90-nél volt. Nem valamiféle hirtelen ugrás eredménye volt tehát a drágulás. A feltörekvő devizák egy része velünk tartott: kissé tovább erősödött a dollár, de nagyot gyengült az orosz rubel, a brazil reál és a dél-afrikai rand (nyersanyagvaluták). A forinthoz hasonlóan viselkedett a lengyel złoty és a török líra is.

Az olaj sok bizonytalankodás után mínuszba váltott, 1,1-1,4 százalékos esés után a WTI 44,70, a Brent 45,80 dollár. Az arany egy százalékos mínuszban, az ezüst ennél is nagyobb pluszban van. A réz nagyon erős mostanában, ma 3,4 százalékos pluszban jár. Napok óta zuhan az amerikai földgáz árfolyama.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG