2p
Egy izgalmas hét utolsó napján az európai részvényeket, köztük az OTP-t is szépen vásárolták, a forint erősödött, majdnem két forinttal olcsóbb az euró. Amerikában azonban a technológiai papírokat csúnyán adják, a Facebook után a Twitter is rosszabb eredményeket közölt.

Az európai részvényindexek szépen emelkedtek ma, a német DAX index öt hetes csúcson van, erősen közelített ma a 13 ezres határhoz. Felment 0,4 százalékkal, miközben a francia és a brit mutatók 0,6 százalékkal emelkedtek. A jó gyorsjelentések húzzák az árfolyamokat, mint a francia Carrefour kiskerlánc, amely 12 százalékos pluszban végzett.

Az amerikai tőzsdéken sokkal rosszabb a hangulat, hiába jött egy csaknem négy éve nem látott jó GDP-adat. Trump elnök hiába dicsekedett vele, szokás szerint magának tulajdonítva az érdemet, az elemzők általában nem tartják fenntarthatónak a magas növekedési ütemet.

Az USA-ban főleg a technológiai szektor szerepel rosszul, miután a Facebook után a Twitter is elszomorító jelentést tett közzé. A részvény 19 százalékos mínuszban van, ugyanott, mint egy nappal korábban a Face. A Nasdaq indexe 1,8 százalékkal zuhan, az S&P 500 csak 0,9, a Dow Jones Ipari 0,6 százalékkal.

Kilőtt az OTP

Itthon a BUX index 0,9 százalékos emelkedéséért főleg az OTP felelős, a papír végre eltávolodott kicsit a 10 000-től, és másfél százalékos emelkedéssel 10 450-ig jutott. Kisebb mértékben a többi vezető részvény is emelkedett, az Opus 3 százalékkal ment fel.

További árfolyamok itt láthatók

A forint nagyot erősödött ma, 322,10-ig ment le az euró. Ez 1,8 forinttal lejjebb van, mint a csütörtök esti.

Visszamászott a bitcoin

Egy-másfél százalékos esésben van az olaj ára. A bitcoin átmenetileg 8000 dollár alá esett, miután a SEC elutasította a Winklevoss-fivérek ETF-jének kérelmét. Este azonban megint 8200 dollárra emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG