1p
Első nyereséges negyedévét zárta a CIG Pannónia Életbiztosító. 2012. utolsó negyedévében 313 millió forint adózott eredményt ért el. A 2012-es évet 2,728 milliárd forint konszolidált veszteséggel zárta, szemben az előző év 4 milliárd forintot meghaladó veszteségével.

A jelentés szerint a biztosító 2012-ben 24,7 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, ami 9 százalékkal kevesebb az előző évinél. A rendszeres díjbevételek 5 százalékkal nőttek, 21,19 milliárd forintot értek el, míg az eseti és egyszeri díjakból 3,51 milliárd forint bevétel származott. A tavalyi utolsó három hónapban a bruttó díjbevétel 7,83 milliárd forint volt, 18 százalékkal magasabb, mint a megelőző negyedévben. A nyereséges negyedév a társaság szerint a költségracionalizálásnak és a bevezetett hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhető. Az értékesítési hálózat átszervezésétől a továbbiakban is jelentős teljesítményjavulást vár a menedzsment. A társaság célkitűzése továbbra is az, hogy 2014-re nyereségessé váljon.

Az éves díjbevételeken belül 21,44 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosításokból származott, 279 millió forint volt a hagyományos életbiztosítások és 2,92 milliárd forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele. A társaság szeptemberben kezdte értékesíteni új, egészségbiztosítási termékeit, ezekből 56 millió forint bevétele származott. Tavaly összesen 8207 darab életbiztosítási szerződést értékesített a társaság, ebből 7245 volt a befektetési egységhez kötött életbiztosítás, az életbiztosítási szerződésállomány ezzel 39 837-re nőtt. A CIG Pannónia működési költségei jelentősen, 25 százalékkal csökkentek, 11,88 milliárd forintot tettek ki tavaly, ebből 8,3 milliárd forint volt a fizetett díjak, jutalékok és egyéb szerzési költségek összege.

A kárfizetések és kárrendezési költségek együttesen 7,11 milliárd forintot tettek ki. Ebből 5,81 milliárd forint volt a befektetéshez kötött életbiztosítások visszavásárlására fordított összeg és 1,16 milliárd forint az általános biztosítások kárráfordítása. A befektetési eredmény 1,04 milliárd forint nyereség volt 2012-ben, amiből 632 millió forint a befektetéshez kötött életbiztosítások nem realizált nyeresége. A cég saját tőkéjének nagysága 2012. december 31-én 1,848 milliárd forint volt az IFRS számviteli szabályok szerint, szemben az egy évvel korábbi 4,185 milliárd forinttal.

A csökkenés fő oka, hogy a harmadik negyedévben kamatozó részvények kibocsátásával 1,4 milliárd forintos zártkörű tőkeemelést hajtottak végre, és ez a részvények 5 év múlva esedékes átváltásáig csökkenti a saját tőke értékét, akkor azonban majd hozzáadódik ahhoz. A magyar számviteli törvény szerint az alaptőke értéke 4,299 milliárd forint volt 2012 végén, ami 235 százalékban biztosítja a törvény által előírt szolvenciát és a működőképességet. A CIG Pannónia Életbiztosító részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papírok 265 forintot értek kedden a nyitás után, 6 forinttal többet, mint előző nap záráskor. Az elmúlt egy évben 180 és 530 forint között forogtak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG