3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szeszélyes, sőt akár veszélyesnek is nevezhető napok állnak a tőzsdézők előtt: az úgynevezett Memorial Day miatti hosszú hétvégén három napra teljesen leáll a kereskedés a tengerentúli piacokon. Ráadásul Pünkösd miatt Európa és a magyar befektetők is hatványozottan érintettek ebben a három napos időszakban. Az ünnepi időszak jelentősen megcsapolhatja azoknak a tárcáját és tőkéjét, akik a nyitott pozícióikat felelőtlenül magukra hagyják a zárva tartó piacokon. A hősök meghaltak a nemes célért, nem kell, hogy ez legyen a befektetett pénze sorsa is.

Május utolsó hétfője. Azaz ebben az évben május 25., nálunk ráadásul pünkösd hétfője. Ezen a napon ahogy itt is láthatja, a magyar tőzsde sem lesz nyitva. Hosszú hétvége vár tehát a kereskedőkre, már csak azért is, mert ez a nap az úgynevezett Memorial Day Amerikában, így a legtöbb amerikai kormányzati szerv, bank és posta zárva tart ezen a napon, ahogy a tőzsdék is.

Nem nyitnak ki a börzék

Nem lesz elérhető tehát:

  • A NYSE és a Nasdaq parkettjei zárva tartanak, de szünetet tart majd a kötvénypiac is.
  • Az árupiacon lesz ugyan kereskedés, de rövidebb ideig.

A Chicagói Fémtőzsdét (CME) érintő pontos nyitvatartási időket a Memorial Day-re vonatkozóan itt találja. Mivel az amerikai tőke továbbra is a globális piac motorja, hétfőn az egyébként nyitva tartó ázsiai tőzsdéken is az átlagosnál alacsonyabb forgalomra és oldalazó árfolyamokra lehet számítani. A magyar pénzpiacok pünkösd miatt lesznek zárva, de nem nyit ki London sem.

Memorial day, azaz a hazáért halt hősök napja

A Memorial Day emléknap, az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségi ünnepe, amelyen a fegyveres erők elhunyt tagjairól emlékeznek meg. Azokról, akik az életükkel adóztak az amerikai hazának. A tőzsdék számára ez a nap hagyományosan kereskedési szünnap: a New York-i Értéktőzsde (NYSE) és a Nasdaq is zárva tart. Bár a hivatalos állami emléknapot 1971-ben rögzítették, így mindig május utolsó hétfőjét érinti, a Wall Street már a 19. század vége óta szünnapként kezeli e jeles napot.

Óvakodjon – kockázatkezelés és felkészülés

Az ehhez hasonló napok, hétvégék előtt érdemes figyelemmel lenni arra az általános érvényű tételre, miszerint a kiemelt napokat követően (a piacok részleges vagy teljes zárvatartásából fakadóan) az újranyitáskor hirtelen nőhet a kereskedési volumen. Ez nagyobb volatilitáshoz vezethet: átmeneti, nagyobb mértékű árfolyammozgásokat produkálva.

Továbbá a befektetőknek a pozíciók nyitásánál és zárásánál érdemes tekintettel lenni a zárvatartási időre, különben akaratuk ellenére benne ragadhatnak egy ügyletben, mellyel akár nagyobb veszteséget is kockáztathatnak. A tranzakciók zárása vagy újak elindítása ugyanis csak az újranyitást követően teljesül, éppen akkor, amikor a piacok a hosszabb zárást követően idegesen reagálhatnak.

Ha ilyenkor van egy nem megfelelően menedzselt vételi vagy eladási ajánlatunk, elképzelhető, hogy az csak komoly veszteségek mellett tud teljesülni a piacon.

Júniusban lesz a következő szünnap

Fontos tehát a kellő elővigyázatosság, kalkuláljunk az időeltolódással is! Ez alkalommal magyar idő szerint péntek késő estig tud még ügyletet végrehajtani, aztán minden megáll keddig. Ide nem sorolva természetesen a soha le nem álló kriptopiacot.

Hasonlóra hamarosan ismét számíthatunk, ugyanis egy szűk hónap múlva június 19-én újra tőzsdei, kereskedési szünet lesz egy állami ünnapnap miatt a tengerentúlon.

Árfolyam

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46850 46410 46940 +1,49% 46840 46850 1 967 982 500 HUF 2026-09-21 11:21:02
MOL 5175 5135 5195 +0,29% 5170 5175 945 578 535 HUF 2026-09-21 11:21:50
MTELEKOM 2566 2550 2590 +0,16% 2564 2566 131 971 792 HUF 2026-09-21 11:20:59
RICHTER 12840 12740 12890 +0,08% 12790 12840 97 734 460 HUF 2026-09-21 11:20:59
OPUS 290 285 298 -2,85% 288 290 16 418 154 HUF 2026-09-21 11:21:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hat új kérdés a magyar állampapírokról – milyen választási lehetőségeink vannak?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 21. 10:11
Az állampapírok vásárlói köre folyton bővül, és a kisbefektetők ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, újra és újra. Mennyire biztonságos? Mennyire éri meg? Melyik állampapírt vegyem? Hogyan döntsek? Forint vagy euró? Mi legyen, ha mégsem állampapír?
Részvény / Deviza / Áru Csökken a gáz- és az olajár, emelkedéssel nyitott a frankfurti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 09:54
A közel-keleti fejlemények álltak a figyelem középpontjában az európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Így változott az euró és a dollár árfolyama a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 07:50
A forint mindhárom fő devizához képest erősebben nyitott, mint ahogy pénteken zárt. Az euróárfolyam már 364 alatt van.
Részvény / Deviza / Áru A heti forgalom 143,7 milliárd forint volt a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 20. 08:12
Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 152 688,63 ponton zárt, 0,11 százalékkal, 170,36 ponttal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Megzavarodtak a befektetők New York-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:17
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 18:26
Gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben: az euró jegyzése a reggeli 362,42 forintról kora estére 364,52 forintra emelkedett, napközben pedig 365 forint fölött is járt. A dollár és a svájci frank is jelentősen drágult.
Részvény / Deviza / Áru Megtorpant a rekordhajsza a magyar tőzsdén, Európa lemaradt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 17:51
A nemzetközi piacokon erősödő kockázatkerülés a Budapesti Értéktőzsdét is elérte pénteken: a BUX 0,92 százalékos mínuszban zárt. A korábbi rekorddöntések után a befektetők profitot realizáltak, a vezető részvények közül pedig egyedül a Richter tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Bizonytalan napkezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 15:55
Óvatos mozgásokkal indult a kereskedés a tengerentúlon. Csalódást okozott az ipari termelési adat.
Részvény / Deviza / Áru Váratlan fordulat: ezért törhetett ki hirtelen az aranyláz, mohón spájzolnak a britek, franciák
Czwick Dávid | 2026. szeptember 18. 15:11
Váratlan és drámai fordulat történt a globális nemesfémpiacon: az Arany Világtanács (WGC) legfrissebb jelentése szerint augusztusban elképesztő felhalmozási hullám söpört végig a kontinensen. Európa mellett az Egyesült Államok lakossági és intézményi befektetői vásárolták a legtöbbet az arany hátterű ETF termékekből, ami egyértelműen jelzi, hogy a piaci szereplők egyre masszívabb pozíciókat építenek ki a biztonságosnak tartott menedékeszközben. Van még feljebb az arany számára? Esetleg a friss kamatemelés közbeszól? Így fest most a legfényesebb nemesfém piaca.
Részvény / Deviza / Áru Esik a magyar tőzsde, a Mol kapta a legnagyobb ütést
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 14:45
Gyengült pénteken kora délutánra a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,89 százalékos mínuszban állt fél háromkor. A blue chipek közül a Mol esett a legnagyobbat, miközben a Richter szembe ment a piaccal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG