2p

Warren Buffett amerikai milliárdos befektető cége, a Berkshire Hathaway a tavalyi utolsó negyedévben csökkentette részesdését az Apple és a Bank of America (BoA) vállalatokban, ugyanakkor hat évvel azután, hogy minden újságból eladta részesedését, 351 millió dollárért tulajdonhányadot szerzett a The New York Times-ban.

Elemzők rámutattak arra, hogy amikor a Berkshire 2020-ban eladta több tucat újságját, úgy vélte, hogy az iparág összességében kudarcra van ítélve, bár nem zárta ki, hogy az olyan országos lapok, mint a The New York Times vagy a Wall Street Journal, továbbra is jól teljesíthetnek.

A lapgyökerekkel rendelkező The New York Times mára digitális üzletággá fejlődött népszerű online játékokkal, vagy például a 12 millió előfizetővel rendelkező Athletic sportplatformmal. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (SEC) benyújtott beszámoló szerint a Berkshire október és december között 4,3 százalékkal 61,96 milliárd dollárra csökkentette befektetését az Apple-ben. A Berkshire mintegy 10,3 millió Apple-részvényt adott el csaknem 2,7 milliárd dollárért.

A Berkshire a harmadik egymást követő negyedévben csökkentette Apple-részvénycsomagját, ennek ellenére az Apple továbbra is Buffett legértékesebb befektetése. Szintén a tavalyi negyedik negyedévben a befektetési társaság 50 millió Bank of America részvényt adott el 2,68 milliárd dollárért, de így is maradt még mindig csaknem 80 millió BoA-részvénye. A tavalyi utolsó negyedévben a Berkshire 6,6 százalékkal, 19,84 milliárd dollárra növelte részesedését az olajipari Chevronban, valamint 9,3 százalékkal, 10,69 milliárd dollárra a Chubb Ltd. biztosítótársaságban. Warren Buffett májusban jelentette be, hogy 2025 végén távozik a Berkshire Hathaway holding vezérigazgatói posztjáról, de marad mint elnök. Utódja Greg Abel, a cég alelnöke lett. Warren Buffett 1965-ben többségi részesedést szerzett a csőd szélén álló Berkshire Hathaway textilipari vállalatban, és holdingtársasággá alakította, amely jelenleg különböző területeken működő vállalatok vagyonát kezeli.

(MTI)

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG