1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 18 156,52 ponton zárt csütörtökön.

Nyitáskor 0,3 százalékos mínusszal kezdte a napot a tőzsde. Napközben valamivel több mint 7 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak a befektetők. Zárásra magához tért az OTP is, a délelőtti 1 százaléknál is nagyobb gyengülést ledolgozta és visszakapaszkodott. Zárásra 0,2 százalékkal erősödött 4288 forintos árfolyamig. A nap nyertese azonban a Mol az 1,8 százalékos erősödéssel, ami 16 250 forintig volt elég. Az Egis 20 800 forinton zárt, vagyis ugyanott, ahol szerdán. A nap vesztese egyértelműen az MTelekom volt a 2,2 százalékos gyengüléssel. A papírok 306 forinton várják a pénteket. A Richter is gyengült, 0,4 százalékot, így 3 606 forinton fejezte be a kereskedést.

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön erősödtek, háromnapi visszaesés után. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,75 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,28 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,90 százalékkal volt a szerdai záróértéke fölött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szárnyalt a BUX júliusban, a Wood vezeti a brókerlistát
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 08:01
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100 000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru A pesti tőzsde is megsínylette Trump legújabb húzását
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,05 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 100 518,47 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Meg fog lepődni, mi történt a forinttal pénteken
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,25 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Trump valami nagyon furcsát tett az Apple-lel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:21
Pánikvásárlás hajtotta az Apple-t.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:41
A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Rossz érzés meglátni, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:43
Nemzetközi devizakereskedelemben vitézkedik a forint.
Részvény / Deviza / Áru Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:11
Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 18:55
Gatyába rázta magát a forint csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi szelek felfelé fújták a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG