1p
Rábólintott a CIG Pannónia vezetősége a Konzum ajánlatára.
Mészáros Lőrinc. (Kép forrása: MTI Fotó, Földi Imre)

Ahogy arról már korábban írtunk, bevásárolna a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-be, az ehhez szükséges tárgyalások azonban egészen mostanáig zajlottak. A CIG Pannónia vezetősége végül elfogadta az ajánlatot, ennek értelmében a Konzum 350 forintos részvényárfolyamon, 8,2 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a biztosítóban, amellyel megszerzi a CIG 24,85 százalékos tulajdonát, tudta meg a Privátbankár.hu.

A CIG tőkeemelésének, illetve a kereszttulajdonosi struktúra létrehozásának célja a két társaság partneri együttműködésének kialakítása, illetve erősítése a hazai biztosítási piacon. Ennek keretein belül a CIG Pannónia nem csupán jelentősen erősíti tőkehelyzetét, de újabb értékesítési csatornákat is elérhet üzletszerzési kapacitásának növelése érdekében. A Konzum és a CIG Pannónia, mint a hazai nyilvános értékpapírpiac szereplői, a jövőben kölcsönösen segítik egymás gazdasági tevékenységét, sikeres és nyereséges működését, illetve piaci pozícióik javítását.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41970 41190 42050 +0,58% 41950 42000 8 616 420 810 HUF 2026-04-30 13:37:10
MOL 4150 4000 4166 +2,62% 4150 4158 1 714 471 392 HUF 2026-04-30 13:27:58
MTELEKOM 2492 2476 2500 +0,40% 2490 2492 781 983 086 HUF 2026-04-30 13:37:36
RICHTER 13050 12720 13170 +2,19% 13040 13050 1 217 135 610 HUF 2026-04-30 13:36:09
OPUS 325 295 328 +10,73% 326 328 125 541 155 HUF 2026-04-30 13:36:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG