2p
A reggel gyengén kezdő BÉT pluszba lendült, az emelkedést a Richter vezette. Amerika októberi szinteken, az olajár lefordult a nagy magasságból.

A péntek esti Fitch Ratings felminősítés után reggel kisebb mínuszban voltak a főbb hazai részvények, vélhetően azok a befektetők realizálták nyereségük, akik a felminősítésre számítva vásároltak. Később azonban megjelentek a vevők, és mindegyik blue chip pluszban zárt.

A Richter volt a legjobb, közel egy százalékot emelkedett 5640 forintig, az OTP fél százalékkal került feljebb 11 830 forintig, a Mol negyed százalékkal 3290 forintig, a reggel még nagyobb pluszban lévő Telekom végül minimális emelkedéssel zárt 464 forinton.

A kisebbek közül a Plotinus 11 százalékkal erősödött 18 800 forintig, a nemrég az Xtend kategóriába került Cyberg 5 százalékkal esett 1700 forintig.

Amerika ma ismét szépen emelkedik: a Nasdaq Composite közel egy százalékkal van feljebb 7590 ponton, ilyen magasan utoljára október közepén járt. A korábbi csúcsról a karácsonyi mélypontig tartó 1900 pontos eséséből ezzel közel 1400 pontot visszanyert, a decemberi piaci pánik már csak távoli emlék.

Nasdaq Composite

Ugyanilyen jól áll az S&P 500 index, amely 0,6 százalékos pluszban van 2810 ponton.

Több mint 3 százalékkal esett vissza a december vége óta sokat emelkedő olajár: a WTI 55,30 dollárig süllyedt, a Brent 65 dollárig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41920 41800 43400 -1,73% 41920 41930 11 639 626 570 HUF 2026-11-05 16:21:52
MOL 5000 4954 5090 -1,96% 4990 5000 4 221 913 558 HUF 2026-11-05 16:19:53
MTELEKOM 2860 2852 2938 -2,05% 2856 2860 1 051 178 132 HUF 2026-11-05 16:21:17
RICHTER 12890 12850 13000 -0,08% 12890 12900 717 251 550 HUF 2026-11-05 16:22:04
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 53 235 409 HUF 2026-11-05 16:21:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG