2p
A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Van, aki már csak a kocsijában tud aludni

Az idén akár kétjegyű is lehet a vendégforgalom növekedése a Balatonnál – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn. Tapasztalatai szerint nagyon nehéz most szállást találni a Balatonnál. Akadnak, akik kocsikban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé – tette hozzá Hoffmann Henrik. A szakember túlzónak nevezte a nyár eleji, munkaerőhiány miatti aggodalmakat, hiszen a vendéglátóhelyek egyre magasabb színvonalon, felkészülten teljesítenek. (Kivétel persze mindig van - ma épp arról számolt be a Nébih, hogy egy kívülről egész pofás, belülről viszont ritka undorító parti büfét azonnali hatállyal bezártak >>)

A szakértő szerint a szálláshelyek bővülésére 2020-tól lehet számítani, így a következő időszak sürgető feladata lesz a régió közlekedési, parkolási gondjainak megoldása.

A kánikula miatt rohanunk a medencés szállodákba - last minute

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke úgy tapasztalta: az utóbbi egy-másfél hétben megszaporodtak az akár csupán három napon belüli foglalások, amelyek egyébként ritkák a szállodáknál. A tavaly augusztusi foglalásokkal összehasonlítva az idén 5-10 százalékkal nőtt országszerte a medencével rendelkező vagy strandközeli szállodák kapacitásának kihasználtsága, ami plusz vendégéjszakákat és bevételt jelent. A hévízi szállodánál például közel 15 százalékkal emelkedett a foglaltság az utolsó pillanatokban érkezett vendégek jóvoltából.

Tele a part

A balatoni strandok természetesen óriási hétvégi forgalomról számoltak be.   A keszthelyi strandok látogatottsága rekordot döntött szombaton, az átlagoshoz képest mintegy 30 százalékkal többen váltottak jegyet. A 3500 ember befogadására alkalmas Városi Strandon szombaton teltház volt. Siófokon a legutóbbi hétvégén szintén csaknem megtelt a 13 500 főt befogadni képes Nagystrand, a PLÁZS.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG