2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több, mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képest többen a fizetés átmeneti felfüggesztését.

Idén június elejéig a háztartási hiteladósok 65,5 százaléka, s a vállalati ügyfelek 79 százaléka döntött a 2020. március 19-től bevezetett hiteltörlesztési moratórium igénybevétele mellett. A jegybank a törlesztési moratórium elrendelésekor hasonló arányokra számított.

A mintegy 3,8 millió lakossági hitelszerződésből így közel 2,5 millió ügyfél választotta a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a kb. 285 ezer vállalati hitelszerződés esetében több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Ami a hitelvolumeneket illeti, a moratóriumra jogosult összesen 6796 milliárd forintnyi háztartási hitelállományból 3855 milliárd forintnyit érint így a moratórium, a 9692 milliárd forintnyi összes vállalati hitelállományból pedig 5208 milliárd forintnyit.

A moratóriumot választók szerződésszámához képest így a hitelvolumenre vetítve kisebb arányt érint az igénybevétel (a háztartásoknál 57 százalékot, a vállalatoknál pedig 54 százalékot).

Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek alapvetően inkább az átlaghoz képest alacsonyabb összegű hitelek esetében vették igénybe nagyobb arányban a törlesztési moratóriumot. A lakosság esetében ez minden bizonnyal azokat (is) jelentheti, akik anyagi körülményei nem engedik/engedték meg nagyobb hitelek felvételét, a vállalatok esetében pedig nagy valószínűséggel a kisebb méretű cégeket, tehát a kkv-kat (is). Mindkét ügyfélkör esetében tehát a sérülékenyebb, az (állami) beavatkozásra leginkább rászoruló társadalmi csoportokat segítette az intézkedés.

Összességében a moratóriumnak köszönhetően közel 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalatoknál. Nem kellett a megtakarításokhoz nyúlni, s az ügyfelek – a törlesztések helyett azonnal felhasználható pénz révén – jelentős összegekhez jutottak hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:34
Felemásan alakulnak az árak.
Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG