3p

Kevés fiatal rendelkezik banki kölcsönnel, ezen belül a személyi és lakáshitelek a legelterjedtebbek - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készült felmérésből. A hiteltörlesztés a fiatalok 28 százalékának nem jelent gondot, 51 százalékuknak kisebb nehézséget jelent, 21 százalékuk pedig azt mondta, komoly megerőltetést jelent számukra a havi részlet kigazdálkodása.

Bár a legtöbb fiatalnak, 97 százaléknak van banki kapcsolata - például bankkártyája vagy bankszámlája -, a hitelfelvételi kedv a körükben visszafogottnak mondható a K&H ifjúsági indexhez az idei második negyedévben készített reprezentatív kutatás alapján. A felmérés többek között azt vizsgálta, hogy a 19-29 évesek táborában mennyire elterjedtek a banki hitelkonstrukciók.

A mérsékelt hitelfelvételi kedv abból látszik leginkább, hogy csak a bankoló fiatalok 11 százaléka rendelkezik valamilyen hitellel, ami csökkenést jelent az egy évvel korábbi 16 százalékhoz képest.

Kevés fiatal rendelkezik banki kölcsönnel. Fotó: Depositphotos
Kevés fiatal rendelkezik banki kölcsönnel. Fotó: Depositphotos

“Az éves szintű csökkenésben az emelkedő kamatok, valamint a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet és a megugró infláció is szerepet játszhat. Összességében pedig az alacsony hitelfelvételi arány részben azzal is magyarázható, hogy nincs még szükségük rá, illetve hogy nincs meg a kellő jövedelmük ehhez. Ugyanakkor várhatóan a fiatalok egy része előbb-utóbb megjelenik a hitelpiacon” - mondja Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

Hitelslágerek, törlesztési helyzet

A hitellel rendelkező fiatalok körében a különböző konstrukciók közül a személyi hitelek állnak az élen, 51 százalékuk említette ezt, valamint magas a lakáshitelek aránya is, 46 százalékos. Folyószámlához kötött hitelkerete az érintettek több mint ötödének, 22 százalékuknak van. Áruvásárlási kölcsönt 36 százalékuk törleszt, a diákhitel aránya a kölcsönnel rendelkező fiatalok körében alacsonynak mondható, mindössze 14 százalékos. (Egy-egy fiatalnak akár több hitele is lehet.)

A hitelt fizető fiatalok beszámoltak arról is, hogy a rendszeres törlesztés mennyire terheli meg a pénztárcájukat. A részeredmények alapján 28 százalékuk minden további nélkül fizeti a havi részletet, tehát több mint negyedüknek nem okoz problémát. A többségnek, 51 százalékuknak viszont kisebb megterhelést jelent, ez arra utal, hogy a hitel miatt figyelni kell a havi kiadásokra. 21 százalékuk pedig arról számolt be, hogy a hitelfizetés komoly problémát okoz.

Kulcsfontosságú a tudatosság

Árva András ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a fiatalok körében is egyre nagyobb szerepet játszó pénzügyi tudatosság egyik alapeleme a körültekintő tervezés.

Választ kell adni arra a kérdésre, hogy valóban szükség van-e a hitelre, és mekkora összeg kell a cél megvalósításához, legyen az lakásvásárlás, lakásfelújítás vagy éppen autóvásárlás. A másik kulcsfontosságú tényező, hogy csak akkor szabad a hitelfelvételt elindítani, ha valaki hosszú távon biztosan képes fizetni a törlesztőrészleteket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG