2p

Az euró átváltásánál teszik ezt szerinte.

A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat - jelentette ki Davor Filipovic gazdasági miniszter kedden, az említett láncok vezetőivel tartott találkozót követően.

A kuna ment, az euró jött. Fotó: Depositphotos
A kuna ment, az euró jött. Fotó: Depositphotos

Horvátország január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. Sajtóhírek szerint a legtöbb kereskedelmi lánc felfelé kerekítette az árakat az átváltás során, de nem csak a kereskedők, hanem a vállalkozók és a különböző szolgáltatók is, akik 10-15 százalékkal emelték a díjaikon.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: az infláció 13,5 százalék, amire legnagyobb hatással az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára van hatással. "Mindenkinek mondom, aki az állampolgárok rovására akarja felhasználni az átváltást, hogy ez nem fog működni" - húzta alá. Hozzátette: partnerként tekintenek a kiskereskedelmi láncokra, és jóhiszeműen jártak el, de erre nem számítottak.

Elmondta, hogy egy találkozón megkérdezett kereskedőket arról: miért nem csökkentették az árakat, miután az üzemanyagok ára olcsóbb lett, miért nem hat az áraikra, hogy Szlovéniában az elektromos áram ára 60 százalékkal drágább, mint Horvátországban. Szavai szerint egyik kérdésére sem kapott választ.

A miniszter bejelentette, hogy kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztóvédelmi szervezetek már a terepen vannak, és hamarosan pontos jelentést adnak. A lehetséges lépésekkel kapcsolatban elmondta: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatti úgynevezett feketelistától az árak széleskörű befagyasztásáig, minden terítéken van.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG