1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sok szülő egy fillért sem tud félretenni gyerekének. Sőt, ha beütne a krach, akkor több mint tizedük még kölcsönt is felvenne, hogy minden szükséges dolgot megadhassanak. A pénzkérdés annyira foglalkoztatja a még családalapítás előtt állókat, hogy jelentős azok aránya, akik gondolkodóba estek.

A Generali felmérésében a válaszadók 60 százalékának van gyermeke, a gyermektelenek esetében pedig 57 százalék szeretne legalább egy gyermeket, ötödük (21%) viszont egyáltalán nem tervez gyermeket a jövőben sem.

A leendő szülők 41 százalékának vannak – főleg anyagi szempontból – félelmei a gyermekvállalással kapcsolatban. A szülők és a gyermeket tervezők is egyetértenek abban, hogy manapság lehetetlen szinte mindent megteremteni a gyermekek számára. Több mint felük viszont azt válaszolta, hogy inkább kevesebb gyermeket vállalna azért, hogy a lehető legtöbbet tudja megadni a számukra. Akiknek viszont már van gyerekük, azok sokkal inkább gondolják úgy, hogy a gyermekvállalás nem pénzkérdés.

Bajban sokan visszafognák a költést, hogy jusson a gyereknek

A kutatásból kiderült az is, hogy sok szülő nem tud megtakarítani gyerekének, akik mégis, azok is maximum 10 ezer forintot havonta. A gyermekvállalás előtt állók ugyanakkor bizakodóbbak: 43 százalékuk szeretne legfeljebb havonta 10 ezret, további 26 százalékuk pedig még ennél is többet akar félretenni gyereke jövőjének biztosításához.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben jelenlegi anyagi helyzete romlásnak indulna, hogyan finanszírozná gyermekével kapcsolatos kiadásait, a legtöbben azt válaszolták, hogy egyéb kiadásaikat csökkentenék (62%), minden negyedik szülő a megtakarításait használná fel, 12 százalékuk pedig banki kölcsönt venne fel egy ilyen esetben.

Ha lenne havi plusz 50 ezre?

 

Ahogy a Privátbankár korábban megírta, sok szülő még a nyugdíj-megtakarításairól is lemondana, hogy biztosítsa gyermeke jövőjét. Részletek >>

A képzeletbeli összegből a szülők gyermekeik étkeztetésére költenék a legtöbbet, átlagosan havi 13 ezer forintot. Tanításra és megtakarításra átlagosan 10-10 ezret költenének, míg ruhára 8, sportra pedig valamivel több mint ötezret. A válaszok alapján szórakozásra is maradnak 3-4 ezer forint.

Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója szerint a gyermekvállalás elsősorban nem pénzkérdés, de minden szülőnek az a legfontosabb, hogy gyereke biztonságban és jó körülmények között. Az igazgató szerint a résztvevők azt mondták, hogy lehetőség szerint szeretnének a jövőjükről gondoskodni.

Aki nem tervez hosszú távra, annak komoly anyagi problémát okozhat egy-egy előre nem látható fontos esemény is, pedig a születéstől kezdve félrerakott havi 10 000 Ft már több milliós segítség lehet a gyermeknek, mire felnő. Az igazgató szerint a kutatásból kiderült, hogy egy átlagos magyar család számára komoly nehézséget jelenthet a gyermekneveléssel kapcsolatos kiadások előteremtése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
Személyes pénzügyek Visszatér az állami támogatás a lakástakarékoknál
Herman Bernadett | 2026. október 22. 05:54
Éppen nyolc éve próbálta meg az előző kormány ellehetetleníteni a lakáscélú öngondoskodás fő intézményeit. A lakástakarékok viszont túléltek, most pedig visszatér az állami támogatás is a rendszerbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG