3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A pénzügyi fogyasztóvédelem mielőbbi átalakítását sürgeti a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi területért felelős új alelnöke.

Kandrács Csaba a Növekedés.hu-nak elmondta: agilisabb szervezetet, kevesebb egyeztetést, több és gyorsabb intézkedést tart szükségesnek. "Rohamcsapatokat" állítanak fel, hogy ha a kockázatszűrés indokolja, azonnali, váratlan vizsgálatokkal lépjenek közbe – hangsúlyozta az alelnök.

Az új vezető úgy véli, hogy az elmúlt hat évben a felügyelet ugyan jól működött, komoly reputációt épített fel, mostantól azonban eddig külön, néha "szigetként" működő fogyasztóvédelmi szervezeti egységeket integrálják a szektorok felügyeleti területeivel. "Így azonnal lépni tudunk majd, ha felügyeleti oldalról értesülünk fogyasztóvédelmi jogsértésről, s ez fordítva is igaz. Ezen kívül a digitalizáció és a fenntarthatóság is kiemelt figyelmet fog kapni az erős, határozott, következetes, proaktív felügyelésen túl" - mondta.

Válaszolni kell a fintechre

A digitalizáció kézzelfogható, újfajta fintech, insurtech cégek jelennek meg a semmiből - emlékeztetett, és hangsúlyozta, hogy a felügyeletnek erre jól látható választ kell adnia. "Az első lépés, hogy nekünk is jól kell használni és ismerni e technológiákat. Erre már felkészültünk, vannak a digitális nyelvet jól beszélő kollégáink, sőt - a Bankszövetség és a Magyar Biztosítók Szövetségének közreműködésével - mi is épp egy blokklánc alapú technológián dolgozunk" - jegyezte meg. Hozzátette, hogy ez  a hitelezők, illetve az ezekhez kapcsolódó hitelfedezeti biztosítók rendszereit tereli majd egy platformra, és reményei szerint jövőre elkészülnek vele.

Elvi alapvetésnek nevezte, hogy a digitalizáció nem járhat a piac kettéválásával, hogy a régi intézményekre szigorúbb szabályozás vonatkozik, míg az újak "azt csinálnak, amit akarnak". Meg kell találni az egészséges, kényes egyensúlyt, hogy az ügyfeleket segítő újítások meg tudjanak jelenni, de a már piacon lévők ne kerüljenek versenyhátrányba - hangsúlyozta.

A pénzügyek is zöldülnek

Beszélt arról is, hogy zöld pénzügyi stratégiát fogalmaznak meg, az MNB-ben már folyik a munka azért, hogy e kérdések bekerüljenek a pénzügyi intézmények gondolkodásába. "Ősszel zöld pénzügyi intézkedési csomagot hirdetünk, november végén pénzügyi fenntarthatósági konferenciát szervezünk, neves előadókkal, és - Közép-Kelet-Európából elsőként - csatlakoztunk a klímavédelem ügyéért dolgozó nemzetközi felügyeleti szövetséghez" - jegyezte meg Kandrács Csaba.

Az alelnök ígérete szerint jövő márciusba indulhat a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások rendszere, amely a sikeres minősített fogyasztóbarát lakáshitel-termékhez hasonló lesz. Ezen túl hasonló lépést szeretne a casco-hiteleknél is.

Kandrács Csaba a várható vizsgálataikról elmondta: az általános "mamutvizsgálatok" mellett egyre több lesz a célzott eljárás.

"Az alapot az a több száz vizsgálat jelenti, amivel - mátrix alapján meghatározva - három-négy év alatt áttekintjük a piac minden szereplőjét, közvetítőkkel együtt. Ezen felül több témavizsgálatot végzünk majd például a pénzforgalmi szolgáltatóknál és áttekintjük fogyasztóvédelmi szempontból a hitelkártyákkal kapcsolatos általános szerződési feltételeket. Kiemelten monitorozzuk majd az adósságfék-szabályok betartását is" - fogalmazott az alelnök.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:34
Felemásan alakulnak az árak.
Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG