1p
A 15-18 év közötti fiatalok közül szinte mindenki a szüleivel lakik együtt, de a náluk idősebbek, a 19-25 év közöttiek háromnegyede is otthon maradt, nem költözött el. Az önállósultak is elég intenzíven tartják a kapcsolatot: hattizedük legalább hetente, további kéttizedük havi több alkalommal találkozik felmenőivel – áll az Ipsos felmérésében.

A fiatal felnőttek túlnyomó többsége, 82 százaléka rászorul szülei anyagi támogatására. A korosztály hattizede számolt be konfliktusról, vitáról: 50 százaléknyian rendszerint elfogadják szüleik érveit, míg egytizednyien elutasítják. A fiatalok bő kéttizede nem veszekszik a családtagokkal, nem akarja őket meggyőzni, míg szűk egytizednyien generációs szakadékot érzékelnek szüleik és maguk között. A fiatal felnőttek fele szülei életét a maga számára is követendő példának tartja, s további négytizedüknek is részben mintát ad - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes módon történő megkérdezésével.

A fiatal felnőttek 87 százaléka a szüleivel lakik együtt, értelemszerűen a 18 év alatti részüknél ez az arány magasabb, 98 százalék. Ugyanakkor a magyarországi pályakezdés, egzisztenciális önállósodás helyzetéről sokat elmond, hogy még a 19-25 év közöttiek nagy többsége, 76 százaléka is a szülői házban maradt. A függetlenedés leginkább a diplomás huszonéveseknek sikerült, hattizedük ugyan még otthon lakik, de négytizedük már önálló háztartást visz. A saját, önálló életet élő fiatalok nagyon szoros kapcsolatban maradtak szüleikkel. 37 százalékuk hetente többször, 22 százalékuk legalább egyszer találkozik velük. Különösen vidéken gyakori a szülő-gyerek érintkezés, háromnegyed részük életében legalább hetente előfordul. Budapesten sokkal atomizáltabb a felmenőkkel való viszony, a külön költözött fővárosi fiatalok egynegyede találkozik heti rendszerességgel apjával vagy anyjával.

A fiatal felnőtteknek szüksége van a szülők anyagi támogatására. A 18 év alattiak körében ez evidens, 97 százalékuk kap ellátást, pénzt. A 19-25 év közöttiek életben való elindulásához is fontos adalék a szülői segítség: kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy a család idősebb tagjai beszállnak a költségeikbe. E korosztály háromtizede viszont nem kéri, hogy dotálják, próbál és tud saját egzisztenciát teremteni. A huszonévesek körében nagyon kevesen, mindössze 5 százaléknyian vannak olyan jó helyzetben, hogy ők nyújtanak pénzügyi támaszt a szülőknek. Főleg a fiatal diplomásoknak van arra szükségük, hogy kiadásaikat részben a család fedezze: 80 százalékuknál ez a gyakorlat. A munkaerőpiacra korábban belépők közül a szakmunkás végzettségűek és az érettségizettek az átlagnak megfelelő – kétharmados – arányban kérik szüleik anyagi támogatását, míg az alapfokú képzettségűeknél ez a mérték alacsonyabb, 59 százalékos. További érdekesség, hogy a falvakban élők között is kisebb a segítségre szorulók aránya – 57 százalékos -, s relatíve magas az önálló egzisztenciát építőké (37%).

A fiatalok fele rendszeresen vitázik szüleivel, de belátja azok igazát, véleményüket elfogadja. Egytizedük nem ennyire toleráns, az érvek csatáját rendszeresen megvívják, de inkább a saját álláspontjuk mellett állnak ki. A fiatal felnőttek egyötöde kerüli a szülőkkel való intenzív párbeszédet, azzal az indoklással, hogy úgysem tudna rájuk hatni. A korosztály 8 százalékát nem érdekli apja és anyja véleménye, azt csupán „papolásnak” hívja. Leginkább az életkor és az iskolai végzettség befolyásolja a szülőkkel történő kommunikáció létrejöttét és kimenetelét. A felmenőikkel főképpen a diplomások és a tizenévesek értenek egyet: 55 illetve 57 százalékuk. A maguk igazához ragaszkodás, a párbeszéd elkerülése valamint a főképpen a szakmunkás képzettségűek körében érhető tetten: 17 illetve 29 százalékukra jellemző. A markáns generációs konfliktusoknak, a szülőktől való merev elzárkózásnak nincsenek jellegzetes képviselői, az minden rétegben nagyjából ugyanolyan (kis) mértékben van jelen.

A fiatal felnőttek szüleikkel való erős szimbiózisának egyik következménye, hogy sokuk számára követendő minta valamelyik, vagy mindkettő felmenőjük eddigi sorsa. A korosztály fele egyértelműen kijelentette, hogy eszményeinek megfelel, ahogy szülei élnek. További 43 százalékuk részbeni példát lát apjában, anyjában. Nagyon kevesen, mindössze 4 százaléknyian utasították el szüleik értékrendszerét teljes mértékben. Főképpen a fiatal szakmunkások körében fogalmazódtak meg ellenérzések, de azok is inkább mérsékeltek semmint végletesek: 43 százalékuk teljesen, 52 százalékuk részben követni szeretné szülei életét, s közöttük is csak 5 százaléknyian nem tudnak azzal azonosulni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG