2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A jegybank szerint elkerülhető a nagyobb tehernövekedés, ha magunktól váltunk konstrukciót.

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője, Binder István szerint az árfolyamgátas hiteleseknek érdemes még az árfolyamgát lejárta előtt váltani. Ezzel bár önként vállalják a magasabb törlesztőrészletet, a védett időszak végével azonban alacsonyabb lesz az össztartozás. Korábban mintegy 172 ezer árfolyamgátas ügyfél volt, a javaslat azoknak szól, akiknek még nem járt le a hitele, vagy nem váltotta ki.

Az árfolyamgát várhatóan jövő tavasszal jár le, ekkor azonban a gyűjtőszámlán halmozódó tartozást is meg kell kezdeni törleszteni. A havi törlesztőrészlet így automatikusan emelkedik majd, legfeljebb 15 százalékkal, ezt a hirtelen váltást kerülhetik el azok, akik most váltanak konstrukciót.  Minél hosszabb ugyanis a futamidő, az adósnak összességében annál nagyobb összeget kellene fizetnie kamatként - figyelmeztetett a jegybank.

Mi lesz a hitelesekkel, ha lejár az árfolyamgát?

Nem sokan váltották ki eddig árfolyamgátas hitelüket más konstrukcióval, vagy vállalták a magasabb törlesztőrészlet fizetését az árfolyamgát lejárta előtt. Az MTI-nek nyilatkozó bankok válaszaiból az is kiderült, hogy az ügyfelek egy részének nem emelkedik majd a törlesztője, de akiknek igen, azoknál fizetési nehézségek jelentkezhetnek, erre készülnek a bankok. A legtöbb ügyfélnek 2017 második felében jár le a kedvezményes törlesztési lehetőség. A cikk folytatását itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
Személyes pénzügyek Még hogy nincs verseny a bankok között? Ettől az ajánlattól hanyatt fog esni!
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 12:12
Az eddiginél is alacsonyabb, 2,79 százalékos, éves kamattal kínálja az Otthon Start hitelt a Gránit Bank, ezzel újra a pénzintézetnél érhető el a legkedvezőbb kamat a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt hónapokban sorban bővítettek a támogatott hitel kedvezményein a bankok, és a rendkívül erős kereslet – illetve verseny – nyomán számítani lehet újabb lépések bejelentésére is.
Személyes pénzügyek Ötéves az azonnali fizetési rendszer: a legjobb szolgáltatásait kevesen használják
Herman Bernadett | 2026. március 11. 05:42
Immár öt éve, hogy 5 másodperc alatt ott van az átutalás a másik bankszámláján. A másodlagos azonosítót azóta is kevesen használják, a fizetési kérelem jobban elterjedhet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG