4p

Csak a teljeskörű casco segíthet azokon, akik árterületen hagyják az autójukat, s az áradó víz súlyos kárt tesz benne – közölte a CLB biztosítási alkuszcég, miután az ünnepek alatt az ország egyre több területén rendeltek el árvízkészültséget. Az elöntött ingatlanokban keletkező kárt a lakásbiztosítás alapján megtérítik a biztosítók, de belvíz ellen egyáltalán nincs biztosítás.

Az előrejelzések szerint tovább fokozódik az árvízhelyzet az országban, s nem kizárt, hogy az áradó folyók hamarosan lakóingatlanokba is betrörnek. A víz okozta károkat a biztosítók megtérítik, de természetesen csak azoknál az ingatlanoknál, amikre már korábban kötöttek biztosítást a tulajdonosok. A „korábban” kitétel azért fontos, mert

csak azok a szerződések élnek, amelyeket legalább két héttel a kárbejelentés előtt bejegyeztek

– magyarázza Németh Péter. Azok tehát, akiknek a háza most kerül víz alá és ennek hatására kötnének gyorsan egy biztosítást, sajnos elkéstek, az már ebben a kritikus helyzetben nem segít rajtuk – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója.

A drónnal készült képen a Duna által elárasztott, ártérben fekvő üdülőnegyed a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vének település határában 2023. december 27-én.  Fotó: MTI/Krizsán Csaba
A drónnal készült képen a Duna által elárasztott, ártérben fekvő üdülőnegyed a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vének település határában 2023. december 27-én. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Fotózás után induljon a kármentés!

Kritikus helyzetben a biztosítók gyorsan utalják a megítélt kártérítési összeget – vagy annak egy részét –, ám nem mindegy, hogy azt mi alapján kalkulálják ki. A károsultaknak ezért a saját érdekükben is fontos lehetőleg minden bekövetkezett megrongálódást fotókkal a lehető leggyorsabban és legrészletesebben dokumentálni. Érdemes azt is megörökíteni – ha látható –, hogy például a pincében, az udvaron vagy a ház helyiségeiben hol állt a víz, mert ennek segítségével a biztosító kárfelmérője pontosabban meg tudja állapítani a kártérítési összeget.

Aktívnak és a biztosítóval együttműködőnek kell lenni a kárbejelentéskor – tanácsolja Németh. Ez azt jelenti, hogy a bekövetkezett állapot dokumentálása után a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a kármentést, vagyis a víz alá került tárgyak, bútorok, értékek kimenekítését. A szakértő szerint a hibák számbavételekor érdemes aprólékosnak lenni,

egyetlen friss repedést sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert ezekért utólag nem fog fizetni a biztosító.

Belvíz ellen viszont nincs biztosítás

A biztosítóknak helyrajzi szám alapján rajzolt belvizes térképük van, s az ilyen területre épült ingatlanokra eleve nem szerződnek – magyarázza a CLB szakértője. Nem jár jobban az sem, aki ártéren hagyja a járművét – ilyenről az elmúlt napokban az árvízvédelmi figyelmeztetés ellenére többről is lehetett hallani –, s a kötelező biztosításban bízik. A víz által okozott kárt ugyanis a kgfb nem, csak a teljeskörű casco téríti meg. Németh javasolja, az áradó folyók mellett élők az első riasztásra helyezzék biztonságba a járművüket.

Nem fog tetszeni, ha a 10 évvel ezelőtti árat fizeti ki a biztosító

A CLB általános tapasztalata szerint sokan keveslik a kártérítési összeget, ami messze elmaradhat egy tönkrement tévé, hűtő vagy bútor új árától. Erre a régen kötött és soha nem frissített – vagyis a szerződéskötés óta újonnan vásárolt ingóságokhoz nem igazított – biztosítás az oka. A kártérítési összeget ugyanis a szerződésbe foglalt vagyonérték alapján kalkulálják a biztosítók, s ha az mélyen elmarad a mai áraktól, akkor a kártérítési összeg is csalódás lesz. Nem véletlen, hogy a CLB minden lehetséges kommunikációs formában visszatérően figyelmeztet: a lakásbiztosításokat érdemes 4-5 évente átnézni, s ha kell frissíteni. Egy ilyen „aktualizálás” nem magasabb díjat, hanem korszerűbb, több mindenre kiterjedő szerződést és biztonságot eredményez – magyarázza a CLB kommunikációs igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:21
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét a posta.
Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG