4p
Elstartolt Magyarország első babaváró hitel kalkulátora.

A babaváró hitelkalkulátor segíti mostantól mindazokat, akik terveznek a 10 millió forintos, államilag támogatott babaváró hitellel. A kalkulátorral pontosan kiszámolhatjuk, hogy mikor, mennyi pénzt kell visszafizetnünk (mekkora támogatást kaphatunk), ha egy, kettő vagy három gyerekkel tervezünk, illetve, ha egyáltalán nem szeretnénk gyereket, de igényelnénk a szabad felhasználású hitelt. A jogosultságot is percek alatt, online ellenőrizhetjük.

A babaváró hitellel tervező párok egészen idáig csak nagyon nehézkesen járhattak utána annak, hogy az egyes esetekben mekkora törlesztőrészletet kell fizetniük. Szinte kizárólag a sajtóban megjelenő példakalkulációkra hagyatkozhattak és alig volt információ arról, hogy miként alakul a visszafizetés, ha történetesen nem vennék fel a maximális 10 millió forintot. Mostantól viszont személyre szabottan számolhatjuk ki a támogatás részleteit.

Hétfő óta mindenki számára ingyenesen elérhető a Bank360 babaváró hitel kalkulátora, amely a jelenleg ismert, Magyar Közlönyben szereplő feltételekkel számolva mutatja be a felhasználóknak a különböző szcenáriókat, annak függvényében, hogy a tervezetthez képest hány gyermek születik. Ahhoz, hogy megtudhassuk pontosan mennyi pénzt kell visszafizetnünk, mindössze egy percre és négy adatra lesz szükségünk. Adjuk meg

  1. az igényelni kívánt összeg nagyságát,
  2. a futamidőt,
  3. az igénylés tervezett dátumát,
  4. a gyermekek tervezett születési dátumát,

majd mindezek alapján a kalkulátor kiszámítja, hogy mire számíthatunk egy, kettő vagy három gyermek vállalása esetén, és mire akkor, amikor nem születik 5 éven belül gyermek.

A számításból megismerhetjük és vizuálisan követhetjük, hogyan alakul a törlesztőrészlet, az aktuális tőketartozás a futamidő során, és a teljes visszafizetendő összeg. Azt is könnyedén megtudhatjuk, hogy a jelenlegi mutatók alapján mekkora lesz az a támogatás, amelyet 120 napon belül vissza kell fizetnünk, ha nem érkezik gyermek a családba a jogszabályban meghatározott 5 éven belül.

Nézzünk egy példát: a maximális 10 millió forintos összeggel, 20 éves futamidővel és 5 éven belül három gyerekkel kalkulálunk az oldalon, júliusi igényléssel. Az első gyermek idén decemberben, a második 2023 februárban, a harmadik pedig 2025 januárban születne a tervek szerint.

A kalkuláció megmutatja, mi történik, ha

  1. minden a tervek szerint alakul és megszületik a három gyerek: nem kell törlesztenünk a tartozást, a teljes visszafizetendő összeg 0 Ft.
  2. csak két gyermek születik: a teljes visszafizetendő összeg 7 314 549 forint lesz
  3. egy gyermek születik: a teljes visszafizetendő összeg 10 524 502 forint lesz
  4. ha nem születik gyermek: a teljes visszafizetendő összeg 18 511 835 forint lesz.

Azaz jól gondoljuk meg a döntést, hiszen nem várt esemény kapcsán akár 8 511 835 forintunk is bánhatja.

A jogosultságot is ellenőrizhetjük

Már júniusban elindul a hitellel az Erste BanknálAz Erste Bank már június 17-től fogadja a babaváró hitelt igényelni szándékozó fiatal házasok érdeklődését. A támogatott kölcsönről szóló jogszabályok hatálybalépése után így szinte azonnal hozzájuthatnak a hitelhez a bank ügyfelei.

Ha megismertük a személyre szabott konstrukció részleteit és ez alapján is érdekelne minket a babaváró hitel, a támogatás feltételeinek való megfelelést egyszerűen ellenőrizhetjük a Bank360 és az Erste Bank által közösen kidolgozott, ingyenes, teljes körű jogosultság ellenőrzővel, amely a Magyar Közlönyben megismert feltételek alapján végez előszűrést. Ezzel elkerülhetjük a felesleges várakozást a bankfiókban, órákat spórolva magunknak.

“Naponta több tucat megkeresést kapunk a babaváró hitel részleteivel kapcsolatban. Azoknak, akik komolyan terveznek az akár 10 millió forintos kamatmentes kölcsönnel, nagy szükségük volt már egy egyszerűen kalkulátorra, amellyel kevesebb mint 5 perc alatt kiderül, hogy jogosultak vagyunk-e, és ha igen, mire számíthatunk a visszafizetés során. A Bank360 számára mindig is az első helyen szerepelt a lakosság pénzügyi edukációja. Ezért volt nagyon fontos, hogy egy pontos, egyszerűen és gyorsan használható, könnyen átlátható applikációt készítsünk” - magyarázza Veres Patrik, a Bank360 szakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG