4p

A kormány által ígért repülőrajt helyett az év elején minden várakozást alulmúlt a magyar gazdaság teljesítménye. A januári 3,2 százalékos nyugdíjemeléshez képest februárban 5,5-5,6 százalék között volt a hivatalos infláció, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak a szám szerinti növekedés ellenére a tavalyinál is kevesebbet érnek a boltokban. Folytatjuk a Klasszis Médiához tartozó Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt Karácsony Mihállyal, a Nyugdíjas Parlament elnökével és Farkas András nyugdíjszakértővel.

A kormánynak nagyon jól sikerült alul terveznie az idei inflációt, aminek eredményeképpen a költségvetésnek várhatóan 10 hónapon keresztül relatíve kevesebbe kerülnek a nyugdíjasok, mint tavaly. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, februárban pedig átlagosan 5,6 százalékkal a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint. A második havi számok azt is mutatják, hogy egy év alatt, 7,1 százalékkal kerülnek most többe az élelmiszerek, ami a nyugdíjasok fogyasztásában a legkomolyabb tétel. A liszt, az olaj és a tojás a drágulási rekorderek között szerepel.

Az infláció alul tervezésénél nehéz feltételezni a jóindulatú tévedést, miután mindegyik gazdasági elemző eleve az illúzió világába sorolta a kormány 3,2 százalékos számát. Még a kormányközeli MBH Bank 2024 októberi makrogazdasági előrejelzésében is 3,6 százalékos éves áremelkedés víziója olvasható, a többiek 4-5 százalék közé tették a 2025-ben várható inflációt. Farkas András nyugdíjszakértó, a Nyugdíjszerviz vendége szerint mindez azt jelenti, hogy novemberben a szépkorúak minden bizonnyal számíthatnak egy visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelésre. Ez azonban azzal jár, hogy megint novemberig a nyugdíjasok hiteleznek a magyar államnak – tette hozzá a szakértő.

A szépkorúak kényszerhiteleztetése azért fájó, mert a 2 millió érintett negyede más most is létminimum alatt él. Másrészt, mert az inflációkövető nyugdíjemelés hosszútávon amúgy is az idősek elszegényedéséhez vezet. Az infláció ugyanis nem méri a fejlődést, az új termékek, szolgáltatások megjelenését, amelyek az évek során az élet alapvető használati eszközei lesznek, lásd például a mobiltelefonok, vagy az internet megjelenése.

A magyar nyugdíjak már most is bőven az uniós átlag alatt vannak, ráadásul az infláció követő nyugdíjrendszer elszegényítő hatását jól mutatja, hogy az elmúlt 10 évben drámaian csökkent a GDP arányos nyugdíjráfordítás, 11 százalékról 7 százalékra, vagyis a megtermelt nemzeti jövedelemből immár csak 7 százalék jut a szépkorúaknak. Így elég cinikus az a központi szózat, miszerint a kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét. Ez ügyben a 13. havi nyugdíjvisszavezetésével történt valami előrelépés, amit azért érdemes a helyén kezelni, hiszen ez éves szinten összesen 8 százalékos növekedést jelent.

Újra jelentkezik a Nyugdíjszerviz!

A téma legjobb szakértőivel Önök is beszélgethetnek chaten. Farkas András nyugdíjszakértő és Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke április 11-én pénteken 16 óra 30 perctől élőben válaszol.

Előzetesen telefonon és írásban is eljuttathatják kérdéseiket, véleményüket a 06 30 940 1772-es telefonszámon vagy a nyugdijszerviz@piacesprofit.hu e-mail címen.

A részvétel ingyenes, jelentkezzen most! >>>

Tervezett további témák:

  • A Tisza párt ígéretei és annak költségvetési hatásai.
  • Nyugdíjasoknak évi 200 ezer forint értékű „Nyugdíjas Szép Kártya”.
  • 65 év felettieknek az SZJA mentesség.
  • Gyógyszerek 0 százalékos áfa kulcsának bevezetése.
  • Egészséges élelmiszerek 5 százalékos áfa kulcsa.
  • Mekkora lesz várhatóan a novemberi nyugdíjkorrekció?
  • A 65 éven felüliek közül, hányan „dolgoznak”?
  • Milyen sajátosságai vannak az özvegyi nyugdíjnak?

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG