Az elmúlt évek tapasztalatai szerint december az év legveszélyesebb hónapja – hívja fel a figyelmet Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem életbiztosítás- és működésfejlesztési üzletágának vezetője. Sokan megfeledkeznek a fűtőberendezések – kályhák, kazánok – ellenőrzéséről, ami akár lakástüzekhez, robbanáshoz, szén-monoxid mérgezéshez is vezethet - közölte a Privátbankárral a biztosító.
A kertben szintén akad teendő, hiszen az első mínuszok előtt fagymentesíteni kellett a kinti vízcsapokat, és érdemes beburkolni az aknában lévő vízórát is. A nyaralók megkésett téliesítése – például a le nem kapcsolt gáz- és villanyhálózat – is több tízmillió forintnyi kárt okoz évente.
Baj lehet a rohanásból
A karácsony előtti rohanásban olykor elkerülhetetlenül figyelmetlenebbé válunk. Márpedig a véletlenül nyitva hagyott ajtók, ablakok csalogatják a betörőket, tolvajokat, akik közül sokan egyébként is egész évben erre az időszakra várnak. Egy bekapcsolva felejtett sütő, le nem zárt kályha pedig lakástüzet okozhat.
Bár a szakemberek évről évre elmondják, mire kell odafigyelni, ennek ellenére karácsonykor minden évben jó néhány család lakásában, házában keletkezik jelentős kár a csillagszórók, gyertyák, zárlatos égők okozta tüzek miatt. A kisebb gyerekek könnyen leboríthatják a karácsonyfát, ráadásul a kiszáradt fenyő extrém gyorsan lángra kap, és a tűz rövid idő alatt átterjed a szoba berendezésére.
Fontos a felkészülés
Kaszab Attila szerint érdemes felkészülten várni a veszélyeket. Ha még nem történt meg, a fűtőberendezéseket mielőbb ellenőriztetni kell szakemberrel. Az ünnepek alatt semmiképpen ne hagyjunk égő gyertyát, csillagszórót könnyen lángra kapó anyagok és berendezési tárgyak közelében.
A karácsonyfát lehetőleg rögzítsük, és tartsunk a közelében tűzoltásra alkalmas eszközt, például pokrócot. Fontos tudni, hogy már a karácsonyi ajándékokra szánt összeg töredékéből köthetünk lakásbiztosítást. Ez az év többi hónapjában is biztonságot nyújt értékeinknek – hívja fel a figyelmet Kaszab Attila.
Az év utolsó hónapja nemcsak teendőkkel, hanem veszélyekkel is zsúfolt. Gondot okozhatnak a fűtési szezon előtt nem ellenőrzött kazánok, a szétfagyó kerti csapok, a nyaralókban pedig a le nem kapcsolt gáz- és villanyhálózat. Karácsonykor a fenyőtüzek és a betörések hozhatnak kellemetlen pillanatokat.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
19 perce
-
Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
33 perce
-
Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
43 perce
-
Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
körülbelül 1 órája
-
Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
körülbelül 1 órája
-
Összeálltak George Simionékkal a román szociáldemokraták
körülbelül 1 órája
-
Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
2 órája
Mfor.hu Top24
- Mészáros Lőrinc levelet írt Magyar Péternek
- Az Európai Bizottság is megszólalt, miután tárgyaltak a Tiszával
- Mennyit keres most egy fizikai munkás? Nem mindegy, hogy melyik részén dolgozik az országnak
- Ez a legnagyobb kérdés a lakáspiacon az új kormánnyal kapcsolatban
- Orbán Viktorék bicskája beletört, most a Tisza próbálkozhat a vidék felzárkóztatásával
- Európában kilőttek a fegyverkezési kiadások, így jött össze a globális rekord
- Ütközőpályán az Európai Bizottság Kínával – mi lesz ebből?
Személyes pénzügyek
Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek
Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné.
Személyes pénzügyek
A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek
Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek
Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek
Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek
Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek
Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
Személyes pénzügyek
Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Orbán Viktor ma végre tényleg törli a vétóját Ukrajna ügyében? 2026. április 22. 07:28
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Az járt jól, aki reggel váltott eurót 2026. április 21. 18:59
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Makro / Külgazdaság
Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Zárni a vidék és a Budapest közötti gazdasági ollót.
19 perce
Részvény / Deviza / Áru
Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
43 perce
Makro / Külgazdaság
Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30 -
Alig hihető: luxusautójában temették el a kínai férfit – a hatóságok kiásatják az autót2026. április 23. 15:30 -
Tarány Gábor cége repülőgép-fejlesztéssel és kínai gyárépítéssel erősíti nemzetközi pozícióját2026. április 23. 06:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
British Airways: dráguló repülőjegyek, enyhébb járattörlési szabályok
12:08
-
Új helyen a főváros egyik kedvenc brunchozója
09:55
-
Horvát autópályák: idén nyáron is maradnak a dugók és a fizetőkapuk
09:32
-
Búcsúzik az Emirates óriásgépe
09:04
-
Életműdíjat kapott Horvátországban a magyar idegenvezető
08:14
A vidék hírei
-
Anonim bejelentésekkel a visszaélések ellen – új platformot ajánlott Bódis Péter
11:47
-
Útépítés és csőtörés egyszerre: változik a közlekedés a 25-ös főút érintett szakaszán
10:58
-
A győztes mindent visz. De mit visz magával a vesztes
09:52
-
Vagyonvisszaszerzés 1.: a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatos viták és a közpénzek felhasználása
08:18
-
Sior: rajzok haza 82.
07:29
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
2026. április 27. 07:19
-
Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
2026. április 27. 06:28
-
Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
2026. április 26. 15:09
-
Egekbe szökött a koporsók ára Oroszországban
2026. április 26. 17:12
-
„Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
2026. április 27. 05:47


