4p
Jóval nagyobb kockázatot vállal az, aki otthon, a párnájában tartja készpénzként megtakarításait, például a betörések vagy a lakást érő elemi károk miatt. Miért éri meg inkább a bankban tartani pénzünket? Mekkora kamatot adnak a hitelintézetek? Hogyan kaphatunk magasabb kamatot? Mikor nem jár a kamat? A MNB most ezekre is választ ad.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bárki számára elérhető Betét- és megtakarítás kereső alkalmazásának adatai szerint egymillió forint egy éves betéti lekötése esetén 4-5 hitelintézet változatlanul 2 százalék feletti betéti kamatot kínál, többségében fix kamattal. Számos piaci szereplőnél ugyanakkor mindössze 0,01-0,05 százalék körüli kamat érhető csak el ugyanilyen kondíciókkal. A jogszabályok alapján a hazai pénzügyi szereplők magánszemélyeknek kínált betéteikre nem kínálhatnak 0 százalékos vagy negatív kamatot.

Miért jobb, mintha a párna alatt tartanánk?

A kamat mellett a betétnek számos más előnye is van: az otthon tartott pénzzel szemben például biztonságos, a névre szóló betétek megtérülésére az Országos Betétbiztosítási Alap garanciát vállal (legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő forint összegig), de akár hitel fedezetéül is szolgálhatnak.

A kedvezőnek tűnő konstrukciók kiválasztásakor célszerű meggyőződni arról, hogy valóban lekötött betétről, vagy más, szintén a hitelintézetek által kínált megtakarításról – például (befektetéssel, életbiztosítással) kombinált megtakarításról, befektetési jegyről, értékpapírról, tartós befektetési számláról, stb. – van-e szó – hívja fel a figyelmet az MNB.

Fontos előre látni azt is, hogy a hitelintézet milyen feltételekhez köti a lekötést. A pénzügyi intézmények egy része például folyószámla megnyitását írja elő, sőt akár a betétlekötés módját (pl. csak netbankon keresztül) vagy a lekötött összeg minimumát vagy maximumát is meghatározhatja. Vannak közülük olyanok is, amelyek csak időlegesen, akciósan kínálnak magasabb betétkamatokat.

Ha több bankszámla van?

Az MNB Betétválasztója, amely a betétek összehasonlítását segíti, Magyarország egyetlen olyan teljes körű (valamennyi pénzügyi intézmény több mint ezer darab különféle lakossági betétjét felölelő), ingyenes, független alkalmazás, amelyhez a piaci szereplők jogszabály alapján nyújtanak naprakész adatokat. A jegybank fogyasztóvédelmi honlapján elérhető alkalmazása kívánt összeg, devizanem, futamidő megadásával, kiegészítő banki szöveges tájékoztatókkal, összehasonlítható módon – igény esetén pénzügyi szótárt is felkínálva – mutatja be az aktuálisan elérhető betéti termékeket.

Gyakori feltétel, hogy a magasabb kamatot csak a hitelintézeten kívüli forrásból érkező friss pénz lekötésére kínálják, a régóta ott lévőre nem. Friss pénznek jellemzően a pár hete (ritkán néhány hónapja) a számlára érkezett, s még eddig le nem kötött forrást tartják. A hitelintézeten belülről más (pl. a házastársi) számláról érkezett pénzt, vagy a saját számlán lévő lejárt betétösszeget és annak kamatát tehát nem. A pénzügyi intézmények jellemzően egy havi fordulónapra vetítve tekintik át, hogy ahhoz képest nőtt-e az adott ügyfél számlaösszege. Ha az adott ügyfélnek több bankszámlája is van (a forintalapú mellett pl. eurós is), a friss pénz összegének kiszámításához az összes számla együttes egyenlegét vizsgálják.

Jó, de mennyi a kamat?

Korántsem mindegy, miképp kamatozik a betét. Míg a fix kamat lejáratig, ha nincs betétfeltörés kőbe vésett, a változó kamat valamilyen előre rögzített külső tényező (pl. a jegybanki alapkamat) alapján nő vagy csökken, a változtatható betétkamatot viszont a hitelintézet döntése alapján módosíthatja. Az egyszerű kamatozású betéteknél összegtől, futamidőtől függetlenül mindig azonos a kamat, míg a lépcsős kamatozásúaknál több pénz és hosszabb lekötés esetén a betét teljes összegére eltérő (kedvezőbb) kamatozás vonatkozik. A sávos betétnél időben előre haladva fokozatosan annál több kamat járhat arra a részidőszakra, minél több idő (kamatperiódus) telt el a betétlekötés óta, összeg szerint pedig a magasabb összegsávba tartozó részösszegek kamatozhatnak kedvezőbben.

Érdemes azt is megtudakolni a pénzügyi intézménynél, hogy idő előtti kényszerű betétfeltörésnél is jár-e kamat. A hitelintézetek egy részénél nem, de vannak, akik kisebb kamatot (pl. a látra szóló kamat időarányos részét) ilyenkor is kifizetik - hívja fel a figyelmet az MNB.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG