3p
Fogyasztóvédelmi tapasztalatok miatt határoz meg igényfelmérési minimumot az új biztosítási törvény.

A 2016. január 2-tól életbe lépett új biztosítási törvény felhatalmazása alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendeletben szabályozza, hogy a biztosítóknak és a biztosításközvetítőknek az életbiztosításoknál (a megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az egymillió forintot) konkrétan milyen tartalmú életbiztosítási igényfelmérőt kell kitölteniük a szerződni szándékozó ügyfelekkel - közölte a Magyar Nemzeti Bank a Privátbankárral.

Az MNB friss rendelete – amelynek célja, hogy az ügyfelek a szükségleteiknek leginkább megfelelő életbiztosítást köthessék meg – 2016. március 1-jén lép hatályba. A rendelet szerint a biztosítóknak és közvetítőknek a szerződéskötést megelőző igényfelmérés során mindenképp írásban rá kell kérdeznie az ügyfeleknél arra, hogy a biztosítási védelmen túl megtakarítási célból is kíván-e életbiztosítást kötni. Ha a válasz igen, fel kell mérni, hogy az ügyfél a hagyományos megtakarítási elemet is tartalmazó vagy a befektetési egységhez kötött (unit-linked) típusú életbiztosítást részesíti előnyben, azaz mennyire kíván részt venni a befektetési döntésekben, mekkora a kockázatvállalási hajlandósága és minimalizálni kívánja-e a biztosítás kockázati költségeit.

Erre figyeljen, ha tanácsadóval beszél

A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint az igényfelmérőben rá kell kérdezni a vállalandó biztosítási díj mértékére, a díjfizetés gyakoriságára, illetve az életbiztosításnak az ügyfél által elvárt futamidejére is.

Bár az ügyfelek életbiztosítási igényeinek kötelező felmérését a korábbi törvény is előírta, az eddigi jogszabály nem határozta meg annak konkrét minimális tartalmát. Az MNB fogyasztóvédelmi tapasztalatai szerint ugyanakkor több piaci szereplő nem megfelelően tájékoztatta a biztosítottakat az igényfelmérő szerepéről. Emiatt számos fogyasztó nem vette kellő súllyal figyelembe ezt a – számukra is garanciát jelentő – lehetőséget.

Az ügyfeleknek azért célszerű közreműködni az igényfelmérő lényegi adatainak kitöltésében, mert a biztosító, közvetítő az általa megadott alapvető adatok alapján tud az elvárásainak és szükségleteinek leginkább megfelelő életbiztosítási ajánlatot adni. Ezen információk megadása nélkül viszont az ügyfél hátrányba kerülhet, mert nem olyan szerződést köt, amilyet eredetileg szeretett volna, amely leginkább szolgálja az igényeit.

A rendeletben meghatározottakon túl a biztosítók, közvetítők saját üzleti döntéseik alapján esetleg egyéb adatokra is rákérdezhetnek, az ügyfél ugyanakkor szabadon dönthet arról, hogy kíván-e azokra válaszolni. A megadott adatok valódiságáról, s azok felhasználhatóságának köréről az ügyfeleknek nyilatkozniuk is kell. Az igényfelmérés szerepéről a biztosítóknak, közvetítőknek egy, a jegybank által közérthetően megfogalmazott írásos tájékoztatót is át kell adniuk az ügyfeleknek - áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG