2p

Egy most publikált felmérés szerint 300 milliárd forintot félretennének a szülők a februárban kiutalt adóvisszatérítésből. Ugyanakkor sokan számolnak azzal is, hogy ezt a pénzt elköltik.

A hazai lakosság elsöprő többsége, 90 százaléka tud arról, hogy a gyermekes szülők idén visszatérítést kapnak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukból. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megrendelésére készített országos reprezentatív kutatásban a válaszadók harmada mondta azt, hogy tudomása szerint ő vagy szülőtársa jogosult a kedvezményre, és körükben 80 százalékot meghaladó azoknak az aránya, akik jelentős vagy legalább érezhető segítségnek tartják ezt a támogatást a kapott összegtől függetlenül.

A kedvezményezetti körbe tartozók fele 400 ezer, vagy azt meghaladó, 16 százalékuk egyenesen 800 ezer forint feletti támogatásra számít. A válaszadók a visszatérítés 51 százalékát várhatóan megtakarításra fordítják, 49 százalékát pedig elköltik.

A Pénzügyminisztérium adatai szerint egyébként csaknem 2 millió szülő összesen 600 milliárd forintot kap vissza az szja-adóvisszatérítésnek köszönhetően. A visszatérített összeg 51 százalékát, azaz 306 milliárd forintot a jogosultak a pénzügyi tartalékok feltöltésére szeretnének fordítani, a fennmaradó 294 milliárd forintot pedig elköltenék.

Ha mélyebbre ásunk a kutatási adatokban, az is kiderül, hogy a jogosultak között egyharmad körüli azoknak az aránya, akik már idén felhasználnák valamilyen célra a teljes visszatérítést, 14 százalék minden fillért félretenne. A többség (52 százalék) költene és megtakarítana is az összegből. A pénz idei elköltését megjelölők többsége, 64 százaléka már tavasszal, vagy legkésőbb nyáron már el is költené a teljes összeget.

A megtakarítók, több mint fele készpénzben vagy folyószámlán tartja majd a visszakapott összeget, klasszikus megtakarítási, befektetési terméket – állampapírt, megtakarítási számlát – csaknem negyven százalékuk választana. Ugyancsak népszerű célnak számítanak az élet- és nyugdíjbiztosítások, meglévő vagy új szerződésbe a megtakarítók 10 százaléka tervez befizetést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG