3p

Azonos arányban használják a fiatalok a bankkártyát és a készpénzt vásárlásaik során: a bankkártyás fizetés 51 százalékkal, a készpénzes 49 százalékkal szerepelt a K&H ifjúsági index felmérésében.

A fiatalok körében a nők inkább vevők az elektronikus megoldásokra, míg a férfiak többsége a készpénzben bízik. Az alapfokú végzettségűek a készpénzt részesítik előnyben, a diplomások pedig inkább kártyát használnak vásárláskor.

A készpénzt 49 százalékban, a bankkártyát 51 százalékban használják a fiatalok úgynevezett „fizikai”, azaz nem online üzletekben fizetőeszközként– derült ki a K&H ifjúsági indexének idei második negyedévben készült reprezentatív kutatásából.

„Sokszor halljuk, hogy a fiatalok ma már mindent telefonon intéznek és csak bankkártyával, okostelefonnal és okosórával fizetnek. A kutatás azt bizonyítja, hogy van még hova fejlődnie a digitálisan legaffinisabb korosztálynak is, a pénzintézeteknek pedig olyan fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, amelyek megkönnyítik a fiatalok pénzügyeinek intézését is.” - értékelte a felmérés legfontosabb adatait Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Innovatívabbak a nők?

A részletes adatokból látható, hogy a 19-29 éves korosztály 24 százaléka, ahol csak lehet, csak kártyát vagy egyéb készpénzmentes megoldást, például digitalizált bankkártyát, használ okosórás, vagy mobiltelefonos fizetéshez. 27 százalékuk – bár készpénzzel is fizet, – jobban kedveli az elektronikus tranzakciókat és szintén 27 százalékuk ennek a fordítottját vallja: szokott kártyával fizetni, de a készpénzt tartja jobbnak. Ugyanakkor a megkérdezettek 22 százaléka kizárólag készpénzt használ a szóban forgó fizikai üzletekben.

(Forrás: K&H)
(Forrás: K&H)

A nők nyitottabbak az elektronikus fizetési megoldásokra a K&H felmérése szerint: arányuk 58 százalék a férfiak 44 százalékához képest. Ez annak köszönhető, hogy körükben 33 százalék volt azok aránya, akik bár készpénzzel is gyakran fizetnek, de az elektronikus módokat preferálják vagy preferálnák jobban.

Az iskolai végzettség alapján is jelentős különbségek láthatóak: az alapfokú végzettségűek túlnyomó része, 72 százaléka, inkább a készpénzre szavaz, ezen belül 43 százalékuk kizárólag azzal fizet az érintett boltokban. A diplomások táborában viszont éppen ellenkezőleg, 70 százalékos lett az elektronikus módokat preferálók aránya, és ezen belül is 47 százalékot tesznek ki azok, akik, ahol lehet, elektronikusan fizetnek.

Sokba kerülhet a készpénz

A K&H innovációs vezetője szerint az elektronikus fizetési megoldások kényelmesebbek és biztonságosabbak, a készpénzes fizetésnél. Németh Balázs hozzátette: „A készpénzhasználat költségei jelentősek nemzetgazdasági szinten, az elektronikus fizetés hosszabb távon sokkal olcsóbb megoldást jelent a gazdaságnak. Fontos azonban látni, hogy nem csak a mindennapokban jelentős a készpénz aránya, hanem sokan abban tartják a megtakarításaikat, amelyeket szintén érdemes lenne elektronikusan követhető, hozamot is nyújtó befektetésekbe, akár állampapírokba, befektetési alapokba tenni.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
Személyes pénzügyek Minden autóst érintő fejlesztést jelentettek be
Herman Bernadett | 2026. január 28. 12:31
Új szereplő jelent meg a magyar online biztosításközvetítői piacon: a SimplePay Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésében elindult a simplebiztositas.hu, egy új, teljesen online működő biztosításközvetítői platform, amely a mesterséges intelligenciát is használja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG