4p
2018 októberében szűnt meg a lakástakarékok állami támogatása, ami miatt sokan úgy vélték, hogy a teljes szektor veszélybe kerül. A Fundamenta új termékekkel igyekezett megcáfolni ezeket a "hiedelmeket" cáfolni, az emúlt egy év tapasztalatait összefoglaló sajtóbeszélgetés alapján úgy tűnik sikerült.
(Fotó: depositphotos.com)

Egy évvel ezelőtt jelent meg az a hír, hogy megszűnik a lakás-takarékpénztárak állami támogatása. Sokan vélték úgy, hogy ezzel az egész szektor megszűnik, és eltűnnek a piac szereplői. Ez idő alatt nagyon sok minden változott, néhány dolog megmaradt. Így többek között nem lett a Fundamenta jelzálogbank, hanem megmaradt lakás-takarékpénztárnak. A túléléshez ugyanakkor az kellett, hogy újragondolják a stratégiájukat, és kiszélesítsék a palettát a lakhatás teljes vertikumára.

Ennek érdekében összeraktak egy „lakhatási ökoszisztémát”, amelynek lényege, hogy új piaci szegmensekbe történő belépéssel az otthonteremtés egyre több területén tudja szolgáltatásaival támogatni az ügyfeleit. Ennek keretében új a lakástakarék termékeket indítottak, és újabb hiteltermékeket is kínálnak. Emellett elindul a solar üzletág, ennek fókuszában a napelem-rendszerek telepítésének közvetítése, illetve finanszírozása áll. A Fundamenta szerint itt komoly piaci lehetőség van, hiszen a környező országokhoz képest a hazai lakossági felhasználás jelentős lemaradásban van.

A másik nagy újítás, hogy október 1-től immár ingatlanközvetítéssel is foglalkoznak, a budapesti indulást követően a jövő évtől ezt a tevékenységet országosan is kiterjesztik. A tevékenység fókuszban a lakáscél és az öngondoskodás van. Így a fentiek mellett például a Fundamenta az állampapír-forgalmazásba is beszállt.

Az üzleti volumen az 5-6 évvel korábbi szintre csúszott vissza, de Morafcsik László szerint ezzel a Fundamenta megőrizte a súlyát az otthonteremtésben. A társaság a hitelezési teljesítményével közel 15 százalékos piaci részesedést ért el a magyar lakás-hitelpiacon. Darabszámra mindez kevesebb szerződést jelent, de a értékre az egy szerződésre jutó állomány növekedett. A szerződéses állomány 3329 milliárdról 3724 milliárdra bővült. A betéti állománynál (3563 milliárd) és a hitelállomány (160 milliárd) is hasonló százalékos növekedés volt. Az új helyzetben hosszabb távú konstrukciókkal is ki tudtak rukkolni, aminek révén a fiatalabb korosztály felé is tudnak nyitni.

A Fundamenta vezérigazgató-helyettese szerint az értékesítési hálózat esetében ugyan volt fluktuáció, de komoly leépülésről nem lehet beszélni. A német kamatkörnyezetben évekkel korábban megélték azt a kamatkörnyezetet, amit most nálunk is láthatunk. Ugyanakkor az ottani tapasztalatok is segítenek, hogy talpon maradjanak. Morafcsik László szerint, ha az anyavállalatnál sikerült rentábilisan működni, akkor Magyarországon is sikerülni fog.

Állampapír forgalmazásnál olyan ügyfeleket hoztak be, akiknek nem volt banki kapcsolata. A Fundamenta szerint a visszajelzések a Pénzügyminisztériumból folyamatosan pozitív. Ezt a tevékenységet a kincstáron keresztül végzik.

A Fundamenta Ingatlan elindítása egy új üzleti modellt hozott be, mert látják, hogy a lakástakarék termékeknél látják, azt, hogy milyen anyagi kerete lesz az ügyfeleknek. A rendszerükben az eladók és a vevők egyszerre vannak jelen, és még a finanszírozást is biztosítani tudják. Elsősorban az ügyfélkörön belül kívánják az ingatlanok adás-vételét segíteni, a meglévő 850 ezer ügyfél bázist jelenthet ehhez. A teljes finanszírozás 70 százaléka kötődik ingatlanvásárláshoz. Ennek ellenére a Fundamenta tapasztalati szerint az elmúlt időszakban indult, illetve módosított állami támogatások (Csok, babaváró hitel) nem befolyásolják az ügyféligényeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG