2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Korábban egy magánszemélynek adott nem kevés kölcsönt, ezt a jelek szerint tavaly visszakapta.

Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének volt már jobb éve is a tavalyinál, főleg akkor, ha a vagyonkezelő cégéből kivett osztalék nagyságát nézzük. Az Altus Portfólió Kft.-ből 55 millió forinthoz jutott, ami bár önmagában jelentős összeg, mégis töredéke a korábbi 238 milliós osztaléknak.

Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán

Az ingatlanügyek terén sem történhetett jelentős előrelépés, egy tranzakció beragadására utal az, hogy az előző évhez hasonlóan ezúttal feltüntette a vagyonnyilatkozatában a 225 millió forintos követelést "lakásvásárlás, foglaló, előleg" címszó alatt. Emellett új ingatlanra nem tett szert: egyedüli tulajdonosa egy pápai 50 négyzetméteres lakásnak, feleségével közösen pedig egy 267 négyzetméteres kötcsei házat birtokolnak.

Ami a megtakarításokat illeti, 823 millió forintnyi értékpapírral rendelkezik, 862 ezer forintja van bankszámlán, 1,6 millió forint pedig devizában. A korábban kölcsönadott 12 millió forintot visszafizette Gyurcsánynak a meghitelezett magánszemély, ez ugyanis már kikerült a vagyonnyilatkozatból. Gyurcsány 58 milliós banki hitellel és 214 milliós értékpapír fedezetű hitellel rendelkezik, utóbbi egy év alatt nagyot emelkedett, 64 millió forinttal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
Személyes pénzügyek Még hogy nincs verseny a bankok között? Ettől az ajánlattól hanyatt fog esni!
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 12:12
Az eddiginél is alacsonyabb, 2,79 százalékos, éves kamattal kínálja az Otthon Start hitelt a Gránit Bank, ezzel újra a pénzintézetnél érhető el a legkedvezőbb kamat a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt hónapokban sorban bővítettek a támogatott hitel kedvezményein a bankok, és a rendkívül erős kereslet – illetve verseny – nyomán számítani lehet újabb lépések bejelentésére is.
Személyes pénzügyek Ötéves az azonnali fizetési rendszer: a legjobb szolgáltatásait kevesen használják
Herman Bernadett | 2026. március 11. 05:42
Immár öt éve, hogy 5 másodperc alatt ott van az átutalás a másik bankszámláján. A másodlagos azonosítót azóta is kevesen használják, a fizetési kérelem jobban elterjedhet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG