3p
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond? Ha megnézzük egy gyerekes család kiadásait, óhatatlanul igazat kell adni az ilyen állításoknak. Összesen akár 20-30 millió forintba is belekerülhet egy gyerek mire eljut az esküvőjéig. Mivel naponta hozunk a gyerekekkel kapcsolatos pénzügyi döntéseket, ezekbe nem árt őket is bevonni. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja ad néhány tippet, hogy hogyan ne adósodjunk el, ha bővül a család.

Korábbi felmérések szerint egy gyerek felnevelése 25-30 millió forintba kerül egy családnak, ha egészen az esküvőjéig támogatni szeretnék a szülők – persze ennél kevesebb összegből is meg lehet oldani, ám ehhez nagyobb odafigyelés és tudatos tervezés szükséges. A kezdeti költségek, a pelenkák, a gyógyszertár és a kéthetente kinőtt ruhák után más jellegű költségekkel is kell számolnia egy iskolás gyerek szüleinek, tudta meg a Privátbankár.hu. Rendszeres kiadásként mindjárt számolni kell az iskolai étkeztetéssel, melynek ára régiónként és intézményenként eltérő áron, kb. 5-12 ezer forint között alakul – noha már egyre többen vehetik igénybe az ingyenes étkezést.

Az alsósok általában minden esetben az iskolai menzán ebédelnek, a nagyobbak akár környékbeli vendéglátóhelyek, gyorséttermek menüit is szokták választani – valószínűleg így már magasabb összegből jön ki a havi ebédköltség. Ráadásul az iskolai menzák színvonala sokszor kérdésessé teszi, hogy nem akarunk-e mégis inkább mi valami ebédet csomagolni a gyereknek, ami szintén további költségnövekedést jelenthet.

Drágák a foglalkozások is

Rendszeres kiadásként jelentkeznek a délutáni elfoglaltságok is. Néhány gyereknek emellett felzárkóztatásra van szüksége, abban az esetben, ha gyengébb egy-egy tantárgyból, így a korrepetálások költsége is a szülőre hárul. 12-14 éves korban a korrepetálást felválthatja a középiskolai felvételi előkészítő, a magán nyelvtanár, ami szintén további súlyos ezreseket húz ki a szülő zsebéből.

A sportolás is lehet igen költséges: alsósok esetében jellemzőbb a kisebb kiadással járó, iskolai különóra keretében űzött sporttevékenység heti egy, maximum két alkalommal. 12 éves kor felett azonban már sokan sportegyesületekbe járnak, ahol a heti 4-5 edzés bizony havonta 10-18 ezer forintba is belekerülhet. Sok esetben a versenyszerű sport sok utazással, nevezési díjakkal jár – ezekkel is havi szinten lehet kalkulálni.

Emellett egyéb költségként felmerülhet kisebb gyerekek esetén a babysitter fogadása, a kamaszoknál pedig az egyéniség kibontakozásával a divatcikkekre kért pénz összege is rohamosan megnő. Ráadásul mivel a mai világban már „elvárt”, hogy legyen mobiltelefonja egy ilyen idős gyermeknek (de akár tablet, laptop, PC is), ennek havidíját és internet előfizetését is bele kell kalkulálni a havi kiadásokba.

Lehet ezt okosan is csinálni

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja, Horváth Magyary Nóra szerint érzékletes példákkal ugyanakkor jól meg lehet értetni a gyerekekkel a takarékoskodás alapjait. Ha például a gyerek nem minden nap az iskolai büfében vesz magának kakaós csigát és kólát, hanem szendvicset visz, hozzá kulacsban teát, azzal sok ezer forintot lehet megtakarítani. Ha kiszámoltatjuk a gyerekekkel az iskolai büfézés havi költségét és vele együtt gondolkodva próbáljuk valami értelmesebb célra gyűjteni a pénzt, akkor biztosan együttműködő lesz a tizenéves gyerek – a vetélkedő éppen ezt az okos döntési képességet erősíti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG