2p
Ismét csökken a Diákhitel kamata.

A diákhitelek kamata 15 bázisponttal csökken a második fél évben, a felvehető összeg nem változik - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója.

  • A szabad felhasználású Diákhitel 1 konstrukció kamata 3,75 százalék lesz a 2016. július 1. és december 31. közötti időszakban,
  • míg a Diákhitel 2 kamatát 5 százalékban állapították meg, de az ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék.

A felvehető hitelösszeg nem változik a 2016/2017-es tanévben:

  • a Diákhitel 1 esetében továbbra is havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető,
  • a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel 2 maximális összege az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

Bugár Csaba elmondta: a Diákhitel 1 kamata évek óta csökken, a 2012 második fél évi 8 százalékról mostanra mintegy felére mérséklődött. A 3,75 százalékos kamat elemei közül a forrásköltség 2 százalék, a kockázati prémium 0,97, a működési prémium 0,78 százalék. A forrásköltség 2012-ben még 5,83 százalék volt.

A Diákhitel 2 konstrukció esetében a forrásköltség 2 százalék, a kockázati prémium 1,09, a működési prémium 1,91 százalék az 5 százalékos kamaton belül. A működési költség itt a konstrukció bevezetési költsége miatt magasabb még.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy 2015-ben 19 881-en kaptak 506 millió forint állami kamattámogatást, és 80 577-en 523 millió forint célzott kamattámogatást.

A DK 2015-ben 10,848 milliárd forint hitelt nyújtott a hallgatóknak, míg az előző évben 12,245 milliárdot. A kihelyezett hitelösszeg 2009 óta - akkor 22,319 milliárd forint volt - folyamatosan csökken. A 2015/2016-os tanévre 4749 új Diákhitel 1-et és 5119 új Diákhitel 2-őt igényeltek a hallgatók, az előbbit 212 millió, utóbbit 1,35 milliárd forint összegben.

Diákhitel: a szülőkkel is meg kell értetni, ez egy befektetés – a Privátbankár korábbi interjúja Bugár Csabával >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG