3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A következő években a nyugdíjasok és az aktív dolgozók aránya jelentősen változik. Az eltartottak hosszabb élettartamuknak köszönhetően tovább részesülnek majd társadalombiztosítási ellátásban, míg egyre kevesebben fognak dolgozni a születések visszaesése miatt.

A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének népesség-előreszámításai  szerint a következő 10 évben, 2014 és 2024 között mintegy 412 ezerrel csökken majd Magyarország teljes népessége, ám ennél jóval, csaknem 40 százalékkal lesz nagyobb mértékű a fogyás (mintegy 579 ezer fő) az aktív életkorúak, a 20–64 évesek körében. Ezzel párhuzamosan, 2020-ig az újszülöttek várható élettartama a fiúk esetében a 2009-ben számított 69 évről 71–74 évre, a leányoknál pedig 78 évről 79–82 évre emelkedik.

 



Csökkenni fognak a nyugdíjak

A következő években tehát a nyugdíjasok aktív korúakhoz viszonyított aránya jelentősen megemelkedik, ráadásul az eltartottak hosszabb élettartamuknak köszönhetően tovább részesülnek majd társadalombiztosítási ellátásban. A trend persze nem új keletű: míg például 1980-ban Magyarországon 4 aktív keresőre még csak 2 nyugdíjas jutott, addig 2013-ban 4 aktív kereső már 3 nyugdíjast tartott el. A nem is olyan távoli jövőben, 2050-re 4 aktív keresőnek nagy valószínűséggel már 6 nyugdíjasról kell majd gondoskodnia. 

A fenti demográfiai adatokból is jól látható, hogy állami finanszírozás nélkül már a tíz év múlva nyugdíjba vonulóknak is várhatóan lényegesen alacsonyabb összegű állami nyugdíj jut majd, mint a manapság öregségi nyugdíjban részesülőknek, a 20-30 év múlva nyugdíjba vonulóknak pedig még kevesebb állami nyugdíjból kell majd gazdálkodniuk. Az állami nyugdíj összegének fokozatos csökkenésével párhuzamosan tehát az időskorúaknak jelentős életszínvonalbeli kompromisszumokat kell majd kötniük, hacsak várható nyugdíjukat nem egészítik ki életük aktív időszakában felhalmozott saját megtakarításaikkal – mondja Bunghardt Csaba, az AXA Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Érzi a lakosság is

Érzik ezt a biztosító tavaly decemberben elvégzett, nem és életkor szerint reprezentatív online kérdőíves felmérésében megkérdezettek is: az 510 válaszadó 87,6 százaléka fontosnak tartja azt, hogy az állami nyugdíjon kívül más nyugdíj célú megtakarítással is rendelkezzen. 

Bár az AXA felmérésében résztvevő 35-55 éves korú válaszadók 55 százaléka jelenleg nem rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással, 81 százalékuk gondolja úgy, hogy 40 éves kor alatt érdemes elkezdeni a nyugdíj előtakarékoskodást (52 százalékuk szerint már 20-29 éves korban érdemes elkezdeni ezt).

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG