4p
A Corvinus Egyetem kapcsán ismertté vált vagyonkezelő alapítványi forma a már meglévő és jogilag körbebástyázott bizalmi vagyonkezeléssel megoldást jelenthet a nagy vagyonok átörökítésére – közölte az Apelso Trust, egy szerdai sajtóbeszélgetésen.
123rf.com

A szakértők szerint az utóbbi időszakban Magyarországon is jelentős vagyonfelhalmozás figyelhető meg. Egy év alatt a privát vagyonkezelésben lévő eszközök 13 százalékkal nőttek. 43 ezer felett van a privátbanki számlák száma, az átlagos számlaérték pedig meghaladja a 100 millió forintot. Jellemzően a likvid eszközök mellett a családi vagyon nagyobb részét teszik ki kevésbé likvid eszközök, így ingatlanok, vagy éppen céges vagyon. Utóbbi kapcsán óriási kihívást jelent, hogy a komolyabb értéket képviselő 30 ezer kkv-nak kevesebb, mint a tizede esett át generációváltáson. Igaz, a nemzetközi trendek alapján az elsőgenerációs családi vállalkozásoknak számottevő része nem fog átkerülni a következő generáció kezébe, az alapítók visszavonulása, halála után a társaságok közül nagyon sok megszűnik.

Így öröklődhetnek a nagy vagyonok

Az elmúlt évekbeli jogszabálymódosításoknak köszönhetően a külföldön ismert vagyontervezési eszközök már itthon is rendelkezésre állnak, így a nemzetközileg is kiemelkedően vállalkozásbarát adózási környezetben egyre több magyar gazdag tartja itthon a vagyonát. Ezek sorsa azonban kérdésessé válhat egy-egy haláleset vagy öröklés során. Ugyancsak probléma sok prosperáló magyar vállalkozásnál, hogy ki viszi tovább a céget, és mi lesz a felhalmozott vagyonnal. Erre mind a vagyonkezelő alapítvány, mind a bizalmi vagyonkezelés megoldást nyújthat. Antall György alapító és cégvezető elmondta, hogy tapasztalata szerint a legfőbb döntési pont, hogy a nyugaton family office néven ismert struktúrát a család milyen éves költségszint mellett, és milyen erőforrásokkal tudja működtetni.

A szakértők szerint az öröklést az is nehezíti, hogy a cégek ezer szállal kötődnek az alapítóhoz, így több éves folyamat lehet a családi vállalkozás felkészítése az utódváltásra. Mint azt hagsúlyozták, kihívást jelent, hogy nagyon sok esetben a családon belül nem oldható meg az utódlás. Ugyanakkor abban az esetben sincs baj, ha nincs érdeklődő vagy megfelelő utód a tulajdonosi jogok gyakorlására. Ilyenkor lehet külső, engedélyes bizalmi vagyonkezelőt igénybe venni.

Az ilyen szervezetek a család felügyelete mellett tudják ugyanis a vagyont kezelni.  A bizalmi vagyonkezelés mellett újabb jogintézmény a vagyonkezelő alapítvány. Utóbbinál kihívást jelent, hogy bonyolult szervezetet igényel (így például legalább 5 tagú kuratórium és 3 tagú felügyelő bizottság is kell), és legalább 600 millió forintos alapítványi vagyonra is szükség van. Az alapítvány időigényes és költségesebb megoldást is jelent, egy alapítvány felállításának a költsége elérheti a 10 millió forintot is, és a működtetést végző szakértői gárda éves szinten ezt is meghaladhatja. A bizalmi vagyonkezelésnél a drágább megoldás esetén a családi vagyonkezelő kft felállítása nagyságrendileg 5 millió forintot emészt fel, míg a külső szakértők miatt az éves működtetése 5-10 millió forintba kerülhet. Az engedélyes vagyonkezelés a legolcsóbb, ennek indulása és éves működtetése is egy-két millió forintos összeget tehet ki.

Figyelembe kell venni a méretgazdaságosságot

Egy céges családi vagyon esetében nagyságrendileg 500 millió forint feletti összeg felett lehet méretgazdaságos. Itt azt is figyelembe kell venni, hogy a vagyonkezelő feladata nem a cég operatív vezetése, arra megfelelő embert kell találni, aki(k)nek a költségét ki kell termelni a vállalkozásnak. A vagyonkezelő a tulajdonosi funkció hatékony képviseletében jelent segítséget. Mint azt az Apelso Trust szakértői elmondták, az előzetes várakozásuk az volt, hogy budapesti vagy annak környékén élők érdeklődnek majd, de vidéki családok közül is több ügyfelük lett.

A céges generációváltás és a staféta átadásában az új menedzsment felállítása mellet számos jogi, adózási kérdés merül fel, amelyben a vagyontervezéssel és vagyonkezeléssel foglalkozó cégek tudnak segíteni.

Az Apelso Trust arra számít, hogy az elmúlt években a háztartásoknál látott jelentős vagyongyarapodás, a gazdasági növekedés és a lehetőségek ismertségének terjedése folytán az eddig bizonytalan családok is bátrabban használják majd a family office-ok által kínált előnyöket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG