3p
Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások. Míg az előbbiek az egyre súlyosbodó munkaerőhiány mellett hatékony ösztönző eszközként tudnak alkalmazni egy ilyen juttatást, addig a munkavállalóknak a gyorsan dráguló egészségbiztosítási szolgáltatások elérésének gyakran egyetlen módja maradt a céges egészségbiztosítás.

Az UNION Biztosító saját statisztikája szerint 2016-ban az egészségbiztosítás keretében igénybe vett szakorvosi ellátások átlagára 17 800 forint volt. Tavaly ez az összeg 19 300 forintra emelkedett, az idei szolgáltatói listaár pedig már átlagosan 23 ezer forintot tesz ki.

Magánellátás felé fordultak a magyarok

Az ellátás általában nem csak egy szakorvosi vizitet jelent, hanem gyakran társul hozzá valamilyen egyszerű diagnosztika - például labor, ultrahang, röntgen stb. - igénybevétele is. Ha pedig az egészségügyi szolgáltatást az utcáról - azaz nem a biztosítás keretében - szeretnénk igénybe venni, akkor az orvosi vizitek díja önmagában is eléri a 20-25 ezer forintot. Ez két év alatt közel 30 százalékos díjemelkedést jelent. Egy kisebb szűrőcsomag átlagára ugyanezen idő alatt 40-ről 50 ezer forint körüli összegre emelkedett. Mindennek a hátterében a megnövekedett magánellátási igénybevétel és a legjobb szakemberekért folytatott szolgáltatói versengés egyaránt szerepet játszik.

„Mivel tavalyi felmérésünkben már a lakosság közel hatvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy éven belül legalább egy alkalommal igénybe vett magánorvosi szolgáltatást, gyorsan szélesedik azoknak a köre, akiknek fontos, hogy ezt az ellátási csatornát a jövőben is biztosan, kiszámítható módon tudják igénybe venni . Ezért úgy látjuk, hogy az egészségbiztosítási piac fejlődése a gyors növekedés ellenére továbbra is a kezdeti szakaszánál jár: a jelenlegi néhány százezer fős ügyfélkör középtávon akár milliós nagyságrendűre is bővülhet" - mondta dr. Zsolnai Gábor, az UNION Biztosító vállalati egészség- és személybiztosítási igazgatója.

Az UNION Biztosító adatai szerint leggyakrabban a bőrgyógyászati rendelőket látogatták az ügyfelek. A második legnépszerűbb ellátás a nőgyógyászat volt, ezt követték a különböző laborvizsgálatok, az ortopédia, valamint a gasztroenterológia. Fontos megemlíteni, hogy a szakorvosi rendelések mellett a szűrővizsgálatokon való részvétel is komoly arányt képvisel, egyre jelentősebb mértékben járulva hozzá a kormányzati népegészségügyi célkitűzések teljesítéséhez.

Lenne még min javítani

Az UNION Biztosító közelmúltban végzett felmérése szerint, bár jelenleg az alkalmazottak mindössze nyolcada kap egészségbiztosítási juttatást munkáltatójától, 59 százaléknyian tartanák fontosnak, hogy juttatási csomagjukban magasabb színvonalú ellátást nyújtó egészségbiztosítás is szerepeljen. Ma Magyarországon az egészségbiztosítások 95 százalékát vállalatok kötik. Ennek oka - az adómentességen túl - az is, hogy a csoportos biztosítások díja lényegesen kedvezőbb. Ebben a szegmensben egy várakozás nélküli járóbeteg-ellátást, diagnosztikai- és laborvizsgálatokat, valamint kisebb műtéteket is felölelő csomag betegút szervezéssel és tanácsadással már akár fejenként 5-6 ezer forintos havidíj mellett is elérhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG