8p

A négy, legnagyobb árverőház kínálatát mustráló sorozatunkban ezúttal a Virág Judit Galéria (VJG) és a Kieselbach Galéria (KG) eseményeire fókuszálunk. 

Ahogy a műkereskedelmi világpiacon, úgy a hazai műkereskedelemben is a legerősebb műfaj a festményeké. Nemcsak művészettörténeti értékben, hanem effektív piaci értékben számolva is. A kisebb galériáktól a legnagyobb árverőházakig a legnépszerűbb, a legnagyobb számban megforduló és a legnagyobb értéket produkáló műfaj ez (hozzászámolva a grafikákat is). Árverési forgalmukat tekintve a festmény-műfaj két legnagyobb hazai cége kétségkívül a Kieselbach Galéria és a Virág Judit Galéria.  

Üzletpolitikájukat tekintve évek óta vannak köztük hasonlóságok és különbségek, őszintén szólva azt látni, hogy nyilvánvalóan és erőteljesen figyelnek egymásra (persze a többiekre is, de kevésbé intenzíven), és ugyanakkor az egyre plasztikusabban kidomborodik, hogy a beadók és a vevők is figyelnek mindkettejükre. Az sem titok, hogy a beadók, ha megtehetik, mindkét nagy cég aukcióira adnak árverési eladásra szánt műveket és gyakran ugyanazok a vevők is mindkét galériát szorgosan látogatják. Meg persze vesznek is az árveréseiken. 

A 2023. karácsonyi festményárverések közül a legnagyobb érdeklődés természetesen a Kieselbach Galéria és a Virág Judit Galéria (a továbbiakban KG és VJG) árveréseit övezte: még messze az aukciós kiállítások megnyitása előtt komoly hírverés volt az aukciók anyagából kiemelkedő képek bemutatásával. A KG külön sajtótájékoztatót is tartott a legmagasabb áron (180 millió forintról) indított Rippl-Rónai képének, a Kalitkás nő címűnek a bemutatása alkalmából. Ezt a sajtó azonnal felkapta és kikiáltotta magyar Mona Lisának. 

A VJG ugyanakkor közzétette azt a szenzációt, amely egy teljes évszázada rejtőzködő Tihanyi Lajos kép előkerüléséről számolt be, ezt 80 milliótól szándékoznak indítani a karácsonyi árverésükön. A tétet annyival emelték, hogy egy néhány évvel ezelőtt – ugyancsak a korábbi árveréseik egyikén – megfordult Gulácsy-festményt is indítanak, és hogy még erősebb legyen a verseny, ezt is kikiáltották magyar Mona Lisának. 

Kor- és kormányhű módon szinte kötelességszerű annak megállapítása, hogy mi, magyarok kétszer olyan gazdagok vagyunk, mint a világ (vagy a franciák, vagy az olaszok, vagy a Louvre) – ki-ki tetszése szerint választhat versenytársat –, mert nekik csak egy Mona Lisájuk van, Leonardo da Vinci jóvoltából, nekünk meg kettő is (Rippl-Rónai József és Gulácsy Lajos tehetségének következtében). Előfordulhat, hogy a következő években még nőhet is ez a szám, ahogy az árverésekre beadott festmények közt előkerülnek az újabb és újabb magyar Mona Lisák, de akkor már szükség lehet a Központi Statisztikai Hivatal segítségére, hogy megállapíthassuk a helyes arányt. 

Ami az árverési anyagot illeti, természetes, hogy mindkét aukciósház a karácsonyi eseményre gyúr rá a legerősebben. Az sem kizárható, hogy az évközben befutott csúcsminőségű műveket a beadóval történt egyeztetés után félretették decemberre (hiszen közös érdek a minél magasabb elérhető ár a licitverseny végén). Ugyanakkor a valamennyire tájékozott beadók is úgy terveznek, hogy várnak az év végi eseményre. Mindez persze csak jóindulatú feltételezés, de a hosszú éves, sőt évtizedes gyakorlat errefelé mutat. 

A hasonlóságok ebben egyértelműek, de hát végül is a piac törvénye, meg a dolgok életszerűsége nyilvánvalóvá teszi ezt a fajta üzletmenetet, amiben fontos szerepe van a hosszabb ideje tartó konkurenciának. Ugyanakkor ez kényszeríti ki a különbségeket is. 

Gulácsy Lajos: Hárfázó nő
Gulácsy Lajos: Hárfázó nő

Most nem arról a közhelyről van szó, miszerint „Különbözöm, tehát vagyok” – hiszen erről nincs mit mondani. Arról viszont annál inkább, hogy korábban mindkét cég sokáig birkózott azzal a ténnyel, amelyet egy másik közhelyszerű kérdéssel lehet a legjobban kifejezni: „Most akkor dicsekszik, vagy panaszkodik?” Ami azt jelenti, hogy a KG és VJG korábbi téli aukcióira olyan nagy mennyiségű, árverésre szánt tétel futott be, hogy a délután 5-kor, illetve 6-kor kezdődő műsor este 9-ig, 10-ig is elhúzódott, amíg a sorban utolsó tételt le nem ütötték. Akkoriban 200-250 tételesek voltak ezek az árverések és sokszor a licitversenyek hosszától és gyakoriságától függően óránként 50-80 tétel talált új gazdára. Ezért általában az árverések utolsó harmadára szinte kiürültek az árverésre igénybe vett termek, ami nem tett jót sem a beadott festményeknek, sem a beadóknak, sem az aukciós háznak. Vagyis sok tétel nem kelt el. A bevételi lehetőség elmaradásán kívül (ami anyagi kár), a beadók csalódottsága is hosszútávú kárként jelentkezett, erre a nem kívánt helyzetre pedig mindenképpen orvoslást kellett találni. Nos, ezt mindkét árverő cég megtalálta, mégpedig más-más módon.

A KG ugyan 258 tételt sorakoztatott fel az idei karácsonyi árverésére, ami számszerűen több, mint az utóbbi évek átlaga, de olyan minőségű darabokat, amelyek már az áraikkal is kifejezik a galéria által meghatározott minőséget. Márpedig ez nemcsak a kikiáltási árakban jut kifejeződésre, hanem az egyes művek becsértékében is. (Ez a –tól – ig érték azt jelzi, hogy a galéria szakértői szerint az eladott festmény mennyit érhet és körülbelül hová érkezhet a licitverseny végén.) Mindenesetre tény, hogy nem hétköznapi árak olvashatók a tételek melletti kis kartonlapokon és a katalógusban. Például a nemrég zárult, nagysikerű Szőnyi István kiállítás szinte folytatásaként Szőnyi-képekkel indul az árverés, s itt egy 51x60 centiméteres, falemezre festett tempera kép 6,5 millióról indul, a becsérték felső határa ennek a duplája. Egyébként ez az arány megközelítőleg az összes tételre igaz. Hogy rögtön a csúcsműre ugorjunk, a már többször említett Kalitkás nő, Rippl-Rónai emblematikus műve 180 millióról indul, becsértéke pedig 240-380 millió közé van helyezve. Ez az előbb említett arány élő kortársak műveinél kissé szolidabb. Például Bernát András sajátos stílusú-jellegű olajvászon festménye 1 millióról indul, a becsérték felső határa viszont 1,6 millió. Ugyanakkor az öt évvel ezelőtt elhunyt Fajó János (igaz, hogy jóval nagyobb méretű és már ötven évvel ezelőtt festett) képe 14 millióról indul, a becsérték felső határa pedig 30 millió. 

Tihanyi Lajos: Tájkép a Margit híddal
Tihanyi Lajos: Tájkép a Margit híddal

A VJG legmagasabb árról nekirugaszkodó tétele nem a már korábban nagy hírverést kapott Tihanyi Lajos festette Margit híd, amely 80 millióról indul, hanem az ugyancsak hasonló sajtónyilvánosságban részesült Gulácsy-kép, a Hárfázó nő (alternatív címén: Régi instrumentumon játszó hölgy), amely 100 millióról indul, viszont becsértéke 200-300 millió forint. Egyébként a 74. számot kapott (Téli) aukció összesen 177 tételes, ám a december 16-i, szombati árverést követő kedden, 19-én kerül sorra a 13. háború utáni és kortárs művek aukciója címen futó árverés, amelyen további 124 tétel sorakozik. Köztük Fajó-, és Bernát András-képek is. Csak az érdekesség kedvéért tegyünk egy gyors összehasonlítást. Fajó ugyancsak nagyméretű alkotása félmillióról indul, becsértéke azonban 13-17 millió közt van, Bernát olajvászon képe 700 ezerről indul, becsértéke pedig 1,2-2 millió.

Fajó János: Piskóták III.
Fajó János: Piskóták III.

Akkor most térjünk vissza a két cég aukciós koncepciójához. A KG jól észrevehetően bízik abban, hogy a kalapács alá kerülő nagy mennyiségű anyag magas áron kel el, a VJG viszont kétfelé bontja az anyagot, de így (177+124) többet fog elárverezni, két, külön napon tartott árverésen. 

Nézzük még meg a legmagasabbra értékelt művek sorát, mind a három aukción. 

A háború utáni és kortárs árverés tételei közt még mutatóba sem nagyon akad akár tízmillió fölött található mű. Három kivétel van. Egyik a három éve elhunyt Reigl Judit, aki idén lenne százéves, és akinek szép kiállítása látható a Műcsarnokban. Tömbírás című olajvászon képe, 86x100 centiméter és 26 millióról indul. A másik Keserű Ilona, akinek olaj-vászon festménye 70x100 centiméteres méretben 12 millióról indul. A harmadik Rozsda Endre, aki Reigl Judithoz hasonlóan Franciaországban élte le alkotó éveit; Coche-coche című, olaj-vászon, 55x64 centiméteres képe 10 millióról indul. Nem baj, hogy a hazai „nagymenők” nem a csillagos égből indulnak, sőt. Azokon a néhány százezres, vagy egy-két milliós induló árakon, amelyekre rá lehet még licitálni, csak a következő évek nagy sikereit lehet megalapozni. Tegyük hozzá, hogy a nemzetközi műkereskedelemben sokkal jobban ismert és sokkal jobb árakon kapható osztrák Arnulf Rainer olajképe is másfél millióról indul.

Bernát András: Objektum, No. 333
Bernát András: Objektum, No. 333

Ebből a rövid összevetésből úgy tűnik, hogy a KG sokkal jobb esélyekkel indul a karácsonyi vevőcsábítás elé, ám a VJG olyan profi módon mutatja be a leütésre váró tételeket, hogy az szinte egyenlővé teszi az esélyeket (mármint a leütési összárat, a teljes forgalmat nézve). De végül is, nem érdemes, mert nem is lehet idejekorán okosnak lenni. Az, hogy mi várható (a becsérték alapján) más kategória, mint az, hogy mi történt valójában (a leütési ár ismeretében). Úgyhogy az árveréseket követően, amint rendelkezésünkre állnak a hivatalos leütési listák, már okkal-joggal lehetünk okosak. Egészen a következő árverésig. De addig tudatjuk olvasóinkkal az eredményeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG