4p
Egyetlen kátyúba hajtva is megtérülhet egy néhány ezer forintos biztosítás díja - ellenkező esetben az útfenntartóval kell harcolnunk a kártérítésért. A kátyúkároknak általában csak a felét fizetik ki - mivel bújik ki a felelősség alól az útkezelő? Mivel növelhetjük az esélyeinket a vitában?
MTI Fotó: Komka Péter

Az úthibák okozta autós károknak a tapasztalatok szerint csupán a felét bírálják el pozitívan, a kártérítés esélyét azonban jelentősen növelheti a kár körültekintő dokumentációja és a kátyúbiztosítás - mondta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) Gépjárműszekciójának vezetője az MTI-nek.

Cselovszki Zsolt elmondta: országosan több tízezerre tehető az autók épségét veszélyeztető kátyúk száma. Az elmúlt hetekben volt olyan időszak, amikor csak Budapesten naponta négy-ötszáz új úthibát regisztráltak a karbantartók.

A kárigények elutasításának legfőbb oka, hogy az autós a kár megfelelő rögzítése nélkül hagyta el a helyszínt, vagy az, ha a megengedettnél bizonyíthatóan gyorsabban haladt, illetve, ha az adott útszakasz problémáit figyelmeztető tábla jelezte - magyarázta az FBAMSZ szakembere.

Ki a felelős a kátyúért?

A kátyúkárokért az adott útszakasz fenntartója felel. A települések közti útvonalak az autópályákkal együtt a Magyar Közút Zrt. kezelésében állnak, míg a lakott területen belüli útszakaszok az illetékes önkormányzat hatáskörébe tartoznak. Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalaiért a BKK Közút Zrt. a felelős, míg a többi utat a kerületi önkormányzatok kezelik.

A kárrendezés hatékonyságát nagyban növeli, ha pontosan dokumentáljuk a történteket. Érdemes például mobiltelefonnal fotókat készíteni a helyszínről és a gépjármű sérüléséről. Mindez egy esetleges jogvita kapcsán is nagymértékben megkönnyítheti a gépjárművezető dolgát

Cselovszki szerint a télen keletkező kátyúk kijavítása a tapasztalatok szerint májusig is elhúzódik, ezért még most is érdemes kátyúkár-biztosítást kötni. Ennek előnye, hogy a közút kezelője helyett a saját biztosító felé kell jelezni a kárt, és így magasabb a pozitív elbírálás aránya is. Egy kátyúkár-biztosítás éves díja néhány ezer forint, jellemzően kötelező vagy casco-biztosítások mellé kötik, de önállóan is elérhető egyes biztosítóknál.

Budapestről érkezik a legtöbb bejelentés

Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója elmondta: az éves szinten jelentkező,  mintegy ezer kátyúkár bejelentést zömében februárban, márciusban és áprilisban juttatják el a társasághoz. Idén a Groupamához még csupán 170 kátyúkár bejelentés érkezett, a biztosítótársaság azonban az idei kemény fagyok után a korábbinál magasabb számú bejelentésre számít.

A Generalinál 2016 során közel száz kátyúval kapcsolatos bejelentést regisztráltak, melyekre 3 millió forintos nagyságrendben fizettek kártérítést. A legtöbb esetet Budapestről jelentették, a kátyúk okozta károkat elsősorban áprilisban és novemberben szenvedik el a Generali ügyfelei.

Az önrésszel is számoljanak a cascósok

Vereczki András, az Uniqa lakossági biztosítások és kárrendezési vezetője elmondta: a tavalyi enyhe téli időszakban néhány száz ilyen jellegű bejelentés érkezett a biztosítóhoz, az idei kemény tél után azonban várhatóan ennél nagyobb számban jelentik majd be a kátyúkárokat. A casco biztosítás szerződőjének közvetlenül nyújt kártérítést a biztosító, amennyiben a fedezete kiterjed a biztosított gépjárműben bekövetkező törés- vagy sérülés károkra. Érdemes azt is figyelembe venni a casco biztosítási szerződés kötésekor, hogy a biztosító fedezetet nyújt-e a gépjármű elszállítására, tárolására. Ezeket a költségeket persze számlával is kell igazolni.

Casco biztosítási kár esetén a biztosított maga viseli  - az igazoltan felmerült járulékos költségekkel együtt - a megállapított kárösszegből a casco szerződésben vállalt nagyságú összeget. Az önrészesedést százalékban és emellett fix összegű minimális önrészesedési összegben határozzák meg - mondta Vereczki András.

Így jelenthetjük be a kátyúkártA Budapest Közút dicsértes módon külön aloldalt tart fenn erre a célra. Akár elektronikusan is bejelenthetjük a kárt, lehetőség van helyszíni tanúk adatai, rendőrségi jegyzőkönyv (ha van ilyen) és persze fényképfelvételek mellékelésére is. A bejelentést követő 8 napon belül független kárszakértő veszi fel a kapcsolatot a károsulttal a kárfelvétel elvégzése érdekében.

A rendszer hasonlóan működik a Magyar Közútnál is, a tudnivalók és a kárbejelentő lap itt érhetőek el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG