Kátyú
Vásárló
Tele vannak kátyúkkal a magyar utak – néhány ezer forint megmenthet a bosszúságtól
Privátbankár.hu | 2019. február 17. 16:31
Az elmúlt hónapok télies időjárásának hatására ismét százezres nagyságban borítják kisebb-nagyobb úthibák a hazai közutakat. A kátyúk által okozott károkat az illetékes útkezelők csak a panaszok mintegy felében térítik meg: általában a nem megfelelően igazolt, illetve a figyelmeztető jelzőtáblával ellátott szakaszokon történt károkat utasítják el.
Vásárló
Elöregedtek a magyar utak – komoly károkat okoznak az autósoknak
Privátbankár.hu | 2019. február 10. 12:00
Csak a fővárosban évente 30-35 ezer új kátyú keletkezik az utakon, a kártyúkárok 60-70 százaléka az év első negyedévében történik. A Europ Assistance Magyarország összegyűjtötte azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket szem előtt kell tartanunk, ha kátyúkárt szenvednénk el.
Vásárló
Szétszedte az utakat a tél - érdemes erre is biztosítást kötni
Privátbankár.hu | 2018. március 13. 11:12
A hektikus időjárás igencsak megkezdte a magyar utakat, immár több százezer úthiba és kátyú tarkítja a betont. Egy-egy kátyú okozta baleset akár több százezer forintos javítással is járhat, a költségszint azonban gyakran összemérhető a biztosítási önrész hányadával. Bár gyakran meg sem térítik, érdemes pár ezer forintért kátyúbiztosítást is kötni autónkra.
Közérdekű
Hétfőtől jobb, ha elkerülöd ezt az autópályát!
Privátbankár.hu | 2018. január 6. 15:30
Hét napon át forgalomkorlátozás lesz az M1-esen.
Személyes pénzügyek
Kátyúba hajtottam - mekkora az esélye, hogy kifizetik a kárt?
Privátbankár.hu | 2017. február 24. 14:45
Egyetlen kátyúba hajtva is megtérülhet egy néhány ezer forintos biztosítás díja - ellenkező esetben az útfenntartóval kell harcolnunk a kártérítésért. A kátyúkároknak általában csak a felét fizetik ki - mivel bújik ki a felelősség alól az útkezelő? Mivel növelhetjük az esélyeinket a vitában?
Közérdekű
Utálod a kátyúkat? Javítsd meg őket így!
Privátbankár.hu | 2016. november 7. 12:59
Nagyon kreatívak a kisvárosi útburkolatjavítók, ki gondolná, hogy erre is lehet használni a vécépapírt.
Biztosítás
Hiába van kátyúbiztosítás, ha sosem fizetik ki
Privátbankár.hu | 2015. március 21. 10:26
Pár tízezerszer kötöttek a kátyúkárok ellen, ám a MABISZ tapasztalatai alapján a biztosítók sokszor visszautasítják a kifizetéseket így is.
Vásárló
Elkezdték tömni a lyukakat
Privátbankár.hu | 2015. március 16. 17:07
Vége a téli útüzemeltetési időszaknak, elkezdődött a tavaszi munkára való átállás a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél.
KKV
Végre a főutakról is eltűnhetnek a kátyúk: 50 milliárd forintos program indul
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 22. 13:50
Vége lehet a kátyús, nyomvályús utaknak: jövő őszig mintegy 500 kilométernyi főutat újítanak fel az országban.
Vásárló
Kátyúba hajtott? Jelentse fel a gödröt!
Privátbankár.hu | 2014. április 12. 16:40
Tavasszal elindulnak a kátyúzási munkálatok, a Magyarországon egy éve elindított Kátyúvadász projekt pedig most is megpróbálja segíteni az utak helyreállítását. A megújuló honlap és okostelefonos alkalmazás a kerékpárosat is segíti.
Biztosítás
Kátyúba mentél? Ne hagyd magad lerázni - tippek autósoknak
Privátbankár.hu | 2014. február 4. 10:24
Ahogy bejöttek a fagyok, robbanásszerűen megnőtt a kátyúk száma - ha kárt szenvedünk, nem könnyű behajtani az út kezelőjétől, de azért nem is lehetetlen, csak be kell tartani néhány ökölszabályt.
Biztosítás
Kezdődik a kátyú-katasztrófa: 4+5 tipp autósoknak
Privátbankár.hu | 2013. december 5. 17:55
A téli útviszonyok között még komolyabb veszélyt jelentenek kátyúk a sofőrök számára. Az autósok harmada már szenvedett kárt a kátyúk miatt. A károk elkerülése érdekében a sofőrök vezetéstechnikai ismereteik felfrissítésével készülhetnek a szezonra.
KKV
Hány kátyút lehet betömni 33 milliárdból?
Privátbankár.hu | 2013. október 27. 13:25
Harminchárom milliárd forintos útfelújítás indul, melynek keretében országszerte több mint 520 kilométeren 287 kritikus állapotú szakaszon javítják majd fő- és mellékutak hibáit - jelentette be Völner Pál, az infrastruktúráért felelős államtitkár vasárnap Leányfalun.
Vásárló
Milliárdok mennek el idén is kátyúzásra
Privátbankár.hu | 2013. július 12. 11:40
Az elhúzódó téllel és a csapadékos időjárással indokolnak.
Utazás
Pályázati pénzből indul a kátyúszezon
Privátbankár.hu | 2013. március 25. 08:30
Pályázati pénzből 87 milliárd forint jut - de nem útépítésre, hanem kátyúzásra. Az ország észak-keleti csücskében lesz a legtöbb munka.
Biztosítás
10 tipp kátyúkár esetére: kihez kell fordulni?
Privátbankár.hu | 2013. március 5. 10:45
Sokan nem tudják, hogy ha kátyú okoz kárt az autójában, mit kell tenni, kihez kell fordulni. Fontos, hogy ilyen esetben nem az autótulajdonos saját biztosítójához, hanem az útszakasz biztosítóját kell keresni, és nagyon figyelmesen kell a dokumentációt elkészíteni.
Biztosítás
Így bizonyítsa a kátyúbalesetet biztosítójának, különben nem fizet
Privátbankár.hu | 2013. március 1. 10:51
Kátyúkár esetén nagyon fontos, hogy mindent körültekintően adminisztráljunk annak érdekében, hogy bizonyítható legyen, hogy a káresetet az adott kátyú okozta, az esetek felében a hiányos dokumentáció miatt nem fizet a biztosító.
Biztosítás
Nagy kárt tudnak okozni a kátyúk az utakon
Privátbankár.hu | 2012. november 21. 10:21
A hazai autósok közel 30%-a már hajtott bele kátyúba a magyarországi utakon úgy, hogy mindez sérülést is okozott a gépjárművében. A Generali biztosítónak az idei évben már több mint 6,6 milliárdos casco kárkifizetése volt, a becslések szerint ennek 3-5%-a volt a kátyúkároknak köszönhető.
Biztosítás
Az olcsóbb cascót is egyre kevesebben engedhetik meg maguknak
Privátbankár.hu | 2012. március 8. 10:50
Hiába zuhant másfél év alatt csaknem 30 százalékkal az átlagos online casco-díj, annak jelenlegi 64 ezer forintos mértéke is egyre növekvő számú autósnak jelent vállalhatatlan összegű kiadást – derül ki a kotelezo.hu internetes szakportál több mint 23 ezer aktív internet-felhasználó körében elvégzett felméréséből. A hazai autóállomány elöregedése szintén vezető oka a casco-kötésszám stagnálásának.
Biztosítás
Kátyúkárok: ha nem a biztosító, akkor ki fizet?
Privátbankár.hu | 2012. március 6. 14:45
A kátyúk miatti károk után az adott útszakasz kezelője viseli az anyagi felelősséget - de ez nem azt jelenti, hogyha baj ér minket, akkor nyugodtan hátradőlhetünk. Ha egy kátyú okoz kárt az autónkban, nem árt ha egy helyszínelő pontosságával dokumentáljuk az eseményeket, rendőrségi jegyzőkönyvre is szükség lehet. Akkor meg miért fontos a casco?
Biztosítás
Támad a kátyúszezon: kiszolgáltatottak az autósok
Privátbankár.hu | 2012. január 26. 11:32
A közút fenntartójának elég csak kihelyeznie egy táblát, ami figyelmeztet a kátyúveszélyre, és az anyagi felelősség alól már is mentesítette magát. Ilyenkor az akár több tízezer forintra rúgó számlát az autós fizetheti. Az is megoldás, ha kiképezzük magunkat helyszínelőnek, de van ennél egyszerűbb mód is arra, hogy ne menjen rá a gatyánk az úthibákra.
Friss
Nemzetközi
Bosszút állt az ukrán titkosszolgálat? „A bűnözőket likvidálták”
Csütörtökön lőtték le az ukrán titkosszolgálat tisztjét, gyorsan megtalálták a tetteseket.
8 órája
Történelem
Ilyen régi hajóroncsot sem mindennap találnak az Adrián
Rendkívül értékes lelet szolgálhat részletekkel a térség ókori történelmével kapcsolatban.
9 órája
Makro / Külgazdaság
Elon Musk tett egy szívességet Izraelnek
Fontos izraeli műhold került a helyére.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Társasházban él? Ne dőljön hátra a közös biztosítás miatt!
16:04
-
Élve fejeztek le egy magyart az oroszok
15:03
-
Havonta 20-100 ezer forint közötti megtakarítást hoz az Otthon Start
14:02
-
Tízszeres különbségek a bankok hitelbírálatában, valahol 1 milliót, máshol 10 milliót is kaphatunk
13:01
-
A hő- és hidegrekordok közötti egyensúly felborult a Földön
12:12
Turizmus Online cikkei
-
Árharc a turizmusban: sarokba szorítják a hazai utazási irodákat az új versenytársak?
16:04
-
MÁV: figyelmeztető piktogramok a balatoni vasúti átjárókban
08:08
-
Nyitva az Icce Borterasz – a Káli-medence egyik mesebeli zsákfalujában
08:08
-
Balaton-átevezés – több mint négyezren lapátoltak a tavon
07:07
-
Egy közel 10 ezer éves ősi város, ahol a török nők szava döntött
07:07
A vidék hírei
-
Supermoto-vb - Visontán nyert először Bereczki, német siker S1GP-ben
20:08
-
Baleset az M3-ason: több kilométeres torlódás a kiépített terelésnél
15:25
-
Ezeket tenné a Tisza Párt kormányra kerülése esetén
09:52
-
Vasárnapra viharveszély miatt adtak ki figyelmeztetést 11 megyében
08:37
-
Baleset és több helyen torlódás az M3-ason
13:45
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
2025. július 13. 06:11
-
Bosszút állt az ukrán titkosszolgálat? „A bűnözőket likvidálták”
2025. július 13. 13:48
-
Az online vásárlás sötét oldala: ezt érdemes tudnia annak, aki gyakran rendel
2025. július 13. 14:14
-
Példátlan vérengzésbe kezdenek Trumpék az amerikai külügyben
2025. július 13. 11:42
