Gyakori a nem körültekintően összeállított dokumentáció, így az elutasítások mértéke közel 50%-os Groupamánál, mert a közutak fenntartói kellő bizonyítottság hiányában nem ismerik el a felelősségüket, ennek hiányában pedig a biztosító nem tudja megtéríteni a kárt.
Nagyon gyakran olyan egyszerű lépésekre nem figyelünk, hogy a kátyút messzebbről is fényképezzük, hogy tényleg beazonosítható legyen, hol történt a káreset.” – mondta el Dr. Pálvölgyi Zsuzsanna, a Groupama Garancia Biztosító Speciális Ügyek Osztályának osztályvezetője.
Érdemes rendőrt is hívni
Ha a közúti közlekedés során egy kátyú miatt kárt szenved a gépjármű, célszerű akkor is rendőrt hívni, ha személyi sérülés nem, de a gépjárműben komolyabb káresemény történt, mivel a hatósági jegyzőkönyv lényeges bizonyíték.
A sérült gépjármű tulajdonosának a közút fenntartója – Budapesten és belterületen az önkormányzat - felé kell írásban a bejelentését megtennie. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen, a rendőrség által készített hatósági jegyzőkönyvet, tanúnyilatkozatot, kárigényt, valamint több fényképet, amelyek beazonosításra alkalmas módon mutatják a kátyút, a sérült gépjárművet és az érintett helyszínt.
Ha a tulajdonos nem tudja meggyőzően bizonyítani, hogy autójának károsodását az általa megjelölt úthiba okozta és nem tudja pontosan, beazonosításra alkalmas fényképfelvételekkel meghatározni a káresemény konkrét helyét, akkor a közút fenntartója nem ismeri el a felelősségét a káresemény bekövetkezéséért. Felelősségelismerő nyilatkozat hiányában pedig a közút fenntartójának felelősségbiztosítója nem fizet kártérítést.
A legjobb a megelőzés
Gyakran a nem megfelelően megválasztott sebesség a felelős. A szakértők szerint vezetéstechnikai szempontból az a legfontosabb, hogy ha útburkolati hibákat látunk, olyan sebességgel vezessünk, ami lehetővé teszi a biztonságos kikerülést. Ha már későn vettük észre az úthibát, veszélyes lehet, ha hirtelen félrerántjuk a kormányt, hiszen akár saját, akár másik autóban is sérülést okozhatunk, ilyenkor biztonságosabb, ha átmegyünk a kátyún.
A biztosítótársaság kárelemzése szerint leggyakrabban a fiatal vezetőknél figyelhető meg a kátyú okozta káreset, mivel ez a korosztály általában dinamikusabb tempóval, nagy teljesítményű, sportosított gépjárművet vezet, amely érzékenyebb az úthibákra. Őket - ugyan jóval alacsonyabb arányban – az idős vezetők követik, hiszen esetükben hosszabb lehet a reakcióidő, aminek következtében később veszik észre a kátyút és már nem tudják kikerülni.