5p
A hektikus időjárás igencsak megkezdte a magyar utakat, immár több százezer úthiba és kátyú tarkítja a betont. Egy-egy kátyú okozta baleset akár több százezer forintos javítással is járhat, a költségszint azonban gyakran összemérhető a biztosítási önrész hányadával. Bár gyakran meg sem térítik, érdemes pár ezer forintért kátyúbiztosítást is kötni autónkra.

Az elmúlt hetek szélsőséges időjárása tovább rontotta a közutak minőségét, az országban már sok tízezer kátyút kell kerülgetnie az autósoknak. Fontos a megfelelő dokumentáció, illetve a kátyúbiztosítás megkötése: az úthibákra figyelmeztető táblával jelzett útszakaszokon keletkezett kátyúkárokat az útkezelő ugyanis nem köteles megtéríteni – derült ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleményéből.

Ajándékot kapnak az autósok – ez lehet, téged is érint - Tovább >>>

Egy-egy kátyú által okozott kár javításának akár százezres költségvonzata is lehet. E károkat elvileg az illetékes útkezelők állják, az esetek mintegy felében azonban visszautasítják a kárigényeket. A körültekintő dokumentáció, illetve egy kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét.

A problémára elsősorban az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet irányította a figyelmet, miután a tél végére igencsak felszaporodtak az úthibák. A tél azonban az egész országban rontotta az utak minőségét, az úthibák jelenlegi száma már több százezerre tehető. Bár az utak kezelői megkezdték a helyreállítási munkálatokat, a tapasztalatok szerint a télen keletkezett úthibák teljes körű helyreállításával csak májusban végeznek majd.

Kátyúkár rögzítése

A kártérítés alapfeltétele a kár megfelelő igazolása, amit a kárigénylőnek kell elvégeznie. Az alapos bizonyítás érdekében az alábbiakat tartsuk szem előtt:

  • Ne hajtsunk el a helyszínről – Az utólagos dokumentáció kevésbé hiteles, ilyenkor nehezebb tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet szerezni. Ezt a szempontot azonban gyakran nehéz betartani, mivel a sofőrök sokszor nem érzékelik azonnal a defektet, és csak távolabb állnak meg a kár helyszínétől. Előfordulhat az is, hogy a forgalmi szituáció nem teszi lehetővé az azonnali megállást.
  • Minél több fényképet készítsünk, amelyeken egyaránt jól beazonosítható a kátyú, a sérülés, valamit a helyszín is (legegyszerűbb ehhez a telefonunkat használni). Mérőszalag használata, ennek hiányában hétköznapi tárgyak elhelyezése a képen segít a méretarányok pontos érzékeltetésében
  • Próbáljunk tanúkat szerezni, ha pedig komolyabb a kár, nem árt rendőrt is hívni hatósági jegyzőkönyv kiállítása érdekében
  • Az autó megjavítása után ne hagyjuk a sérült alkatrészt a szerelőnél, mert arra a bizonyítási eljárás során bármikor szükségünk lehet

A kátyús szakaszokon a korábbiaknál is gyakrabban láthatunk figyelmeztető jelzőtáblával ellátott sebességkorlátozást: erre azért érdemes odafigyelni, mert az ilyen útszakaszon keletkezett kátyúkárt nem köteles megtéríteni az útkezelő – mondta a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. Papp Lajos hozzátette: a kártérítési igény elutasításának további oka a nem megfelelő dokumentált káresemény. Mivel a kátyúk még jó pár hónapig velünk lesznek, továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni.

A kátyúbiztosítást jellemzően kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, már évi 2-3 ezer forintért, de önállóan is elérhetők egyes biztosítóknál. Megkötése casco biztosítás birtokában is indokolt, mivel a casco csak jelentősebb károsodás esetén releváns: a kátyúkárok átlagos költsége 30-35 ezer forint, a futómű sérülése esetén ez az összeg felmehet 100 ezer forint fölé, ez azonban még mindig összemérhető a casco esetében megkívánt minimális önrész nagyságával.

Hol és hogyan jelentsek?

Kátyúkár-biztosítás esetén az autós saját biztosítója felé jelentheti be a kárt, nem szükséges az útkezelő felkutatása. A biztosító kifizeti a kártérítést, majd utólag rendezi azt az illetékes közútkezelővel – ilyen esetekben ráadásul magasabb a sikeres kárrendezések aránya is a tapasztalatok szerint.

Magyarországon a különböző útszakaszokat különböző intézmények kezelik. Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalain a Budapesti Közút Zrt. az illetékes, weboldalukon elérhető a kárbejelentéshez szükséges valamennyi információ. Lakott területen kívüli utakon és autópályákon a Magyar Közút Zrt. felé kell bejelenteni a kártérítési igényt, míg lakott területen belüli útszakaszokon az illetékes önkormányzat a felelős.

Minden autós rémálma: százezres károkat okozhat, ha nem figyelsz

Defekt, sérült felni, rossz egyenesfutás: problémák, amelyek akár egyetlen kátyú után is jelentkezhetnek. Mindez nem csoda: egy-egy fagyos, csapadékos hét után kátyúk ezrei jelennek meg a hazai utakon, amelyek akár százezres nagyságrendű kárt is okozhatnak autónkban. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG