4p

Pénteken kicsengetnek az iskolákból, a bankok azonban már a következő tanévre hangolnak. Jól tudják, hogy sok diáknak lesz szüksége szeptembertől vagy még addig is a nyári munkához saját bankszámlára, és ezért nem fukarkodnak a számlanyitási kedvezményekkel. Vannak olyan bankok, ahol több tízezer forintot is be lehet zsebelni a számlanyitás fejében.

Több tízezer forintot is kereshetnek a diákok a nyáron a számlanyitással, ha elég szemfülesek, mert a bankok versengenek értük – derül ki a Bank360.hu összeállításából. Mint írják, a fiatalok már akkor is vonzó ügyfelek számukra, ha még nincs rendszeres önálló jövedelmük, ezért aztán nemcsak olcsón bankolhatnak, hanem néhány egyszerű feltétel teljesítésével nagyobb összegű jóváírásokhoz, ajándékokhoz is juthatnak. A Bank360.hu összesítette, hogy melyik bank mit kínál a nyári akcióiban a diákszámlanyitás fejében.

Jól jön a bankszámla, ha a suliból diákmunkára megy a fiatal
Jól jön a bankszámla, ha a suliból diákmunkára megy a fiatal
Fotó: Depositphotos

A leghosszabb, egészen szeptember végéig tartó akciójában az UniCredit Banknál most 35 ezer forint jóváírást lehet kapni, függetlenül a számlanyitás módjától. 14-17 éves kor között személyesen, szülővel (törvényes képviselővel) van erre lehetőség, 18 év felett viszont online videóazonosítással is meg lehet nyitni a számlát – írja a pénzügyi szakportál. A jóváírás feltétele a szeptember 30-ig megnyitott számla mellett a bankkártya igénylése és a mobilbank vagy internetbank aktiválása, valamint a számlanyitást követő hónap végéig legalább öt alkalommal kell kártyával vásárolni, tranzakciónként minimum 1000 forintért. Az UniCreditnél további 15 ezer forintot kaphat az a diákszámlás, akinek később az ajánlására más is ilyen számlát nyit és eleget tesz a feltételeknek – áll a tájékoztatásban.

Hozzáteszik, ezen felül a diákszámlájukat augusztus 31-ig megnyitók és a 35 ezer forint jóváírási feltételeit teljesítők kapnak egy kvízt, amire tíz napon belül kell válaszolni ahhoz, hogy részt lehessen venni egy nyereményjátékban. Három hónapon keresztül összesen 3 darab150 MOJO fejhallgatót oszt ki a bank azok között, akik a legpontosabban töltik ki a kvízt.

A CIB Bank június végéig élő akciójában a megnyitott ECO ForYou diákszámla mellé ajándék JBL Gamer fülest ad. Ennek a bankkártyaigénylés mellett feltétele, hogy a számlanyitást követő első 3 hónapon belül legalább három, minimum 3000 forint értékű vásárlás – sorolja a portál.

A Gránit Banknál az online, szelfis számlanyitást díjazzák legjobban – áll az összeállításban, mely szerint aki így nyit diákszámlát legkésőbb július 1-ig, annak 40 ezer forintot írnak jóvá a számláján. További feltétele ennek legalább öt kártyás vásárlás minimum 1000 forintért. A jóváírás mellett a július 31-ig élő akcióban sikeres ügyfélajánlásért is kaphatnak még jóváírást a diákok, ügyfelenként 10 ezer forintot.

Az OTP Bank 16 év felett diákszámlát nyitóknak hirdetett akciót. Július 31-ig 25 százalék, de legfeljebb 30 ezer forintos pénzvisszatérítést lehet kaphatnak a számlanyitás után a Notebook.hu webshopjában vásárlók.

Az Erste Bank limitált kiadású YKRA övtáskával csábítja azokat a diákokat, akik június 1. és szeptember 30. között nyitják meg első számlájukat a banknál. Június 30-ig 40 ezer forint jóváírásra lehet szert tenni online nyitással és az igényelt bankkártya aktiválásával július végéig. A kedvezmény feltétele legalább két év hűség, ez alatt az idő alatt nem lehet csomagot és bankot váltani – írja a szakportál.

A Raiffeisen Banknál a szelfis számlanyitással 40 ezer forint Alza kuponra lehet szert tenni, de az online számlanyitás miatt 18 év felett érvényesíthető ez a kedvezmény. A kupon megszerzésének feltétele, hogy letöltsük a myRaiffeisen appot és a Yelloo számlát szelfivel nyissuk meg. Emellett regisztrálni kell a Yelloo klubba és legalább öt alkalommal kell vásárolni a bankkártyával – sorolja a Bank360.

A diákszámlák díja általában nagyon alacsony, akár díjmentes is lehet, mivel jellemzően nem kell fizetni a számlavezetésért, emellett néhány esetben nemcsak az első éves kártyadíjat engedik el a pénzintézetek, hanem a második évtől sem kell fizetni, vagy ha igen, akkor sem feltétlenül a teljes árat. Ezen felül a tranzakciók díja merül csak fel, de ebben az esetben a diákoknak is 150 ezer forintig ingyenes havi két készpénzfelvétel, és 20 ezer forint alatt tranzakciós illeték nélkül lehet utalni.

A kedvező feltételeket 24-26 éves korig lehet megtartani, a pontos életkori határ bankonként eltérő lehet. A Bank360.hu szakértői szerint a diákszámlát egészen addig nem is érdemes leváltani, ameddig nem lesz szüksége a fiatal ügyfélnek más banki termékekre, szolgáltatásokra, és nem kezd el például hitelt törleszteni vagy befektetésekkel foglalkozni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG