3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A felügyelet ezer helyen igyekszik tájékoztatást adni az elszámolásról az ügyfeleknek, de így is biztosan lesz sok kérdés.
Az egyik banktól kapott tájékoztató. MTI Fotó: Balázs Attila

Információk mindenhol

Közel 2 millió fogyasztó kapta kézhez banki elszámolási értesítőjét. A Magyar Nemzeti Bank honlapja Elszámolási és forintosítási információk menüpontjában a folyamattal kapcsolatos minden lényegi tudnivalót – így a leggyakoribb fogyasztói kérdéseket és válaszokat, fogyasztóvédelmi Pénzügyi Navigátor Füzeteinek tematikus példányait, a témáról szóló egy perces közérthető videóinterjúkat és a tájékoztató levelet bemutató animációs kisfilmeket, illetve a vonatkozó jogszabályokat, letölthető formanyomtatványokat – közzétett.

Az MNB honlapján túl hivatalos Facebook oldalán, illetve Youtube csatornáján is elérhetővé tette az információkat.

Ennél érthetőbbre nem lehetett megcsinálni az értesítőt

A felügyelet azt írja: a deviza alapú hitelesek által kézhez kapott elszámolási értesítők tartalmát, a – jelentős mennyiségű adat ellenére – leginkább közérthető formáját az MNB 20-22 fogyasztóvédelmi civil szervezettel közösen alakította ki, a pénzügyi intézmények számára kötött formátumban és tartalommal. Az értesítők felépítése a következő: 1. a tisztességtelenül elvont összeg mértéke, a visszafizetéssel az elszámolás eredménye; 2. a forintosítás és az azzal kapcsolatos szerződésmódosítás; 3. a további tájékoztatási és jogorvoslati lehetőségek.

Még így is vannak egyébként sokan vannak olyanok, akik egy kukkot sem értenek abból, amit a bankjuk írt. Mások viszont értik, és nagyon utálják az egészet - az elégedetlen ügyfelek között a hírek szerint van, aki nem hajlandó tovább törleszteni hitelét. Nemrég Nagy László Nándort, a Privátbankár.hu elemzőjét arról kérdeztük, mit tehet, aki nem érti az elszámolást, aki nem szereti az elszámolást és mire számíthat az, akinek elege van a hiteléből és nem törleszti tovább - a beszélgetést itt nézheti meg >>

Hogyan ellenőrizhetjük, hogy jól számoltak-e?

Az értesítő tartalmazza azokat az alapvető adatokat, amelyek alapján – a pénzügyi intézmény korábbi havi törlesztési kimutatásainak, illetve az értesítő által jelzett évenkénti fogyasztói befizetések adatainak összevetésével, továbbá önmagában azzal, hogy a pénzügyi intézmény késedelmes vagy normál törlesztésű elszámolást küldött-e ki – a fogyasztók meggyőződhetnek a banki számítás alapjainak helyességéről, s így arról, hogy pénzügyi intézményük megfelelően járt-e el. További számítási igény esetén a fogyasztók részletes – valamennyi figyelembe vett hiteltörténeti adatot (így havi kamatokat, árfolyamot) is tartalmazó – elszámolást is kérhetnek. Ezt pénzügyi intézményüknek az igénylést követő 5 munkanapon belül kell rendelkezésükre bocsátania, ám sok bank, pénzügyi vállalkozás saját honlapjáról is letölthetők.

Ha a fogyasztó az elszámolási értesítő értelmezése kapcsán segítséget igényel, az MNB személyes és telefonos ügyfélszolgálata, vidéken a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat megyei irodái, valamint elszámolási információt nyújtó civil szervezetek állnak rendelkezésre.

És végül: mit tehet a fogyasztó, ha vitatja az elszámolási értesítőben foglaltakat? Erről itt írtunk bővebben >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG