2p

Igaz, minimálisan, de mérséklődött az adóhivatal követelésállománya.

Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - értesült a Világgazdaság.

Az adóhivatal teljes követelésállománya ugyanakkor a behajthatatlanná nyilvánított állománnyal együtt egy év alatt 6,3 százalékkal, 1828 milliárd forintról 1712 milliárd forintra mérséklődött - írja a lap keddi számában.

A behajthatatlan állomány több mint felét magánszemélyek, ötödét kényszertörlési eljárás alatti cégek, kisebb részét pedig működő cégek és a technikai megszűntek halmozták fel. Egyidejűleg 2019-ben jelentősen csökkent a tartozó adózók száma, mivel számos követelést véglegesen leírtak a kényszertörlési eljárásokban - emelik ki.

Az adóhatóság adatai szerint 2019. december 31-én több mint 1 millió 130 ezer adózónak volt hátraléka, ezen belül a működő gazdálkodók száma 4335-tel nőtt, a többi kategóriában kevesebb volt a hátralékos. A NAV hátralékállományának 70 százaléka nem működő vállalkozáshoz kapcsolódott.

A cikkben rámutatnak, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent mind a hátralékosok száma, mind az állomány értéke: 2015-ben még 1, 7 millió adózó több mint 2453 milliárd forinttal tartozott az adóhatóságnak. A kedvező hátralékkezelési eredményekhez a folyamatos behajthatóságvizsgálat, a behajthatatlanná nyilvánítás tervszerű alkalmazása jelentősen hozzájárult.

A NAV tavaly előnyben részesítette a nagyobb összegű hátralékok kezelését, így sikerült év közben mérsékelnie a működő vállalkozások hátralékát. Ez viszont a nem működő adózói hátralékállomány növekedéséhez vezetett - jegyezték meg.

Az idei évtől megváltozott a NAV-nál a behajthatatlan követelések nyilvántartása. Az a tartozás minősül behajthatatlannak, amely az adóhivatal teljes körű végrehajtási eljárása ellenére sem térül meg. Ezeket az adóhatóság korábban elkülönítetten letéti kartonon tartotta nyilván, és ideiglenesen törölte az adózók adószámlájáról. A jogszabály-módosítással 2020. január 1-jétől az adóhivatal a korábbi behajthatatlan tartozásokat újra az adózók adószámláin jeleníti meg, így valamennyi adózói tartozás egy helyen látszik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A tanulónak 34 ezer forint egy óra – ennyit keres egy autós oktató Németországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:41
„Anyagilag hatalmas előrelépést jelentett az autós oktatói munka.”
Személyes pénzügyek Éremes tudni: összehangolják a különböző lakástámogatásokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 10:31
Megjelent a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekében, hogy az érdeklődők maximálisan ki tudják használni együttesen is az egyes támogatási formákat.
Személyes pénzügyek Új részletek derültek ki Orbán Viktor nagy bejelentéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:28
A Kormányinfón árult el részleteket Gulyás Gergely.
Személyes pénzügyek Még 3 százaléknál is olcsóbb lehet az új lakáshitel
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 09:39
Beindulhat a verseny a bankok között.
Személyes pénzügyek Mennyit hozhat a kormány legújabb dobása?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:55
Érezhető támogatás lehet az érintetteknek.
Személyes pénzügyek Megvan a legújabb csodafegyver: Orbán Viktor elárulta, mi az
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:13
Új intézkedést jelentett be.
Személyes pénzügyek Főhet a feje a nyaralni induló autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:06
Megjött az árak alakulásáról szóló hír.
Személyes pénzügyek Lakásvásárlás fele annyi pénzből? Lesz, akinek ez is összejöhet
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:36
Igaz, ehhez egy „szuperkombó” kell, az összes jelentősebb kedvezmény igénybevételével.
Személyes pénzügyek Még a családi titkainkat is kibeszéljük a privátbankárunkkal – és jó okunk van rá
Izsó Márton - Gáspár András | 2025. július 29. 10:14
Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó – szóba kerülnek adózási és jogi kérdések, de akár a családi ügyek, magánügyek vagy épp a gyerekek dolgai is. Klasszis Podcast Fodor Bélával, az MBH Bank Private Banking egyedi értékesítés és partneri kapcsolatok igazgatójával.
Személyes pénzügyek Online csalások: végre jó hírt kaptak a bankok ügyfelei
Herman Bernadett | 2025. július 28. 11:17
Láthatóan hatnak az átutalási limitek, hiszen csökken a sikeres pénzforgalmi visszaélések által okozott károk értéke Magyarországon. Ám a jegybanki statisztikák­ szerint a sikeres visszaélések száma még mindig nagyon magas az elektronikus pénzforgalomban, tehát változatlanul kiemelten fontos, hogy az ügyfelek különös gonddal vigyázzanak a számláikhoz, kártyáikhoz tartozó egyedi azonosító adataikra, mert így előzhető meg a legtöbb online csalási kísérlet.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG