4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Szja-törvény 2018-ig biztosította, hogy egy munkáltató akár 5 millió forint összegű adómentes lakáscélú munkáltatói támogatást nyújtson munkavállalóinak.

Bár ez a közkedvelt adómentes juttatási forma 2019-től már nem adható, viszont a korábban adott támogatásokra vonatkozó igazolások leadására, begyűjtésére vonatkozó határidőket mind a cégnek mind a dolgozónak fontos tudnia és betartania, hogy az adómentesség ne vesszen el – erre hívja fel a figyelmet Varga Norbert, az RSM Hungary adótanácsadója friss összefoglalójában.

Határidők a lakáscélú munkáltatói támogatás felhasználásának igazolására

Az adómentes juttatásra való jogosultság kapcsán szigorú előfeltételeket határozott meg a jogszabály, amelyeket megfelelő dokumentumokkal kellett igazolni, majd a felhasználást követően a jogszerű felhasználást is alá kell támasztani. A lakáscélú munkáltatói támogatás csak és kizárólag akkor tekinthető adómentesnek, ha a munkavállaló és a munkáltató az előírt határidőig rendelkezik a jogszabályban meghatározott igazolásokkal. Az igazoló dokumentumok rendelkezésre bocsátására előírt jogszabályi határidőkig még van lehetőség benyújtani a szükséges, esetlegesen hiányzó iratokat. A nyújtott támogatások adómentességének és tényleges felhasználását utólagosan vizsgálhatja az adóhatóság.

Érdemes odafigyelni, 20 százalékkal növelt összeg után számított szja és bérjárulék a tét!

A támogatás felhasználásának igazolására szolgáló dokumentumok köre igen széleskörű. Utólagos beszerzésükről is kifizetődő azonban gondoskodni, hiszen ha ez elmarad, a munkáltató által nyújtott juttatás utólagosan 20 százalékkal növelt értéken bérként válik adókötelessé, mely után mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak további adóterhei keletkeznek.

Az alábbi példa jól mutatja, pontosan milyen anyagi következményekkel jár, ha az utólagos ellenőrzés során fény derül arra, hogy a munkáltatói támogatás végül mégsem tekinthető adómentesnek. Ha egy munkavállaló, a korábban adómentesen kapott 5 millió forintos támogatás jogszerű felhasználását nem tudja az előírt határidőig igazolni, úgy a kapott támogatás 20 százalékkal növelt összege (6 millió forint) után kell a közterheket megfizetni (3 270 000 Ft), amely a korábban folyósított támogatási összeg 65,4 százaléka! A munkáltatót a munkavállaló számára juttatott támogatás 25,2 százalékának megfelelő adókötelezettség terheli, ami ebben az esetben összesen 1 260 000 forint, míg a munkavállalói járulékok összege 2 010 000 forint.

Javasolt és szükséges minél előbb tájékozódni, munkavállalóként és munkáltatóként, a támogatás adómentességét és felhasználását igazoló dokumentumok köréről, leadásuk végső határidejéről, és ellenőrizni a munkavállalók által rendelkezésre bocsátott dokumentumok megfelelősségét.

Lakáscélú munkáltatói támogatás felhasználása

A lakáscélú munkáltatói támogatás keretén belül az egyes munkáltatók lakásvásárláshoz, építéshez/építtetéshez, bővítéshez, korszerűsítéshez, akadálymentesítéshez és lakáscélú hitel, valamint korábbi munkáltatótól felvett lakáscélú hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez nyújthattak adómentes támogatást munkavállalóik számára 2018. december utolsó napjáig. Az adómentes juttatási lehetőséggel a munkáltatók egy adott lakás vételárának, teljes építési költségének, bővítési, korszerűsítési, vagy akadálymentesítési költségének a 30 százalékáig, de legfeljebb 5 millió forintig nyújthattak támogatást munkavállalóik részére. A támogatás összege úgy került korlátozásra, hogy az a folyósítás évét megelőző négy évben a munkáltató vagy más munkáltatók által ilyen címen folyósított támogatásokat együttesen figyelembe véve nem haladhatta meg az 5 millió forintot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG