4p

A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre – derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből. A válaszadók 6 százaléka bár nem tervezte, de az új támogatásról olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba a közeljövőben. A pénzintézetnél a három százalékos jelzálog alapú hitel felvétele a konstrukció kezdetétől, vagyis február elsejétől vált elérhetővé.

Idén több új elemmel is bővült az állami lakástámogatási program, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) segítségével lakást vásárlók többek között visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát és illetékmentesség is jár nekik. A gyermeket várók vagy nevelők pedig az ingatlanjuk felújításához is segítséget kaphatnak: visszaigényelhetik a felújítási költségek felét, maximum 3 millió forintot úgy, hogy a támogatás összegében az anyagköltség és a vállalkozói díj fele-fele arányban szerepelhet. A felújítási támogatás mellé februárban megérkezett a felújítási hitel is, amely egy maximum 6 millió forintos kedvezményes, legfeljebb 10 éves futamidejű, maximum 3 százalékos kamattal igénybe vehető jelzáloghitelt jelent.

A többség felújítana

A K&H, a felújítási támogatás megjelenése után megszondáztatta az ügyfeleket: a pénzintézet 2020. november 30. és december 10. között online kérdőíves, nem reprezentatív felmérést végzett az ügyfelei között az új támogatásról. Az eredmények alapján pedig kiderült, hogy a kérdőívet kitöltő több mint kétezer válaszadó 47 százaléka az otthonteremtési program segítségével tervez lakásfelújítást az idén, míg 7 százalék pedig az állami támogatások nélkül vágna bele a felújításba. A megkérdezettek negyede tervez ugyan felújítást, de még nem hallott az otthonteremtési programról. 2 százalék nem tervezett lakásfelújítást, de az otthonfelújítási program keretében elérhető támogatással tervezne, 29 százalék viszont nem tervezett lakásfelújítást, és ezen a program sem változtat.

forrás: ujhazcentrum.hu
forrás: ujhazcentrum.hu

A K&H várakozásai szerint a lakásfelújítást hitelből megvalósítani tervező ügyfelek többsége, négyötöde venne részt az otthonfelújítási programban is. „A kérdőíves kutatás még a felújítási hitel megjelenése előtt történt, de már így is jól látszik, hogy jelentős az érdeklődés a felújítási támogatás iránt. A munkálatok elvégzéséhez pedig a legtöbben hitelt vennének igénybe. A kérdőíves felmérés arra is választ adott, hogy a program elsősorban azok számára érdekes, akik egyébként is terveztek felújítást. Mindössze a válaszadók 6 százaléka mondta azt, hogy a lehetőségről olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba” - mondta Árva András, a K&H Bank lakossági marketing szegmensének vezetője.

Kevesebb mint 6 millió menne a felújításra

Azok, akik terveznek valamilyen felújítási munkálatot idén az ingatlanjukon, erre a legnagyobb arányban - 31 százalékuk – 1-3 millió forintot szánnak. 22 százalék még kisebb összeggel, 500 ezer forint és 1 millió forinttal számol, míg 19 százaléknál 3 és 6 millió forint közötti összegre is rúghatnak a munkálatok. Minden harmadik felújításhoz hitelfelvétel is kapcsolódna: a kitöltők 25 százaléka finanszírozná a saját megtakarítása mellett így a munkálatokat, míg 8 százalék kizárólag hitelből tudná megoldani a felújítást. A saját megtakarításaikra és egyéb forrásokra egyébként a válaszolók 18 százaléka támaszkodna teljesen, azaz ők nem vennének igénybe hitelt.

A felújítási támogatás utófinanszírozást jelent, azaz az érintettek az összeget később igényelhetik vissza. A felújítást hitelből tervezők 84 százaléka – még a felújítási kölcsön megjelenése előtt végzett felmérés során – azt mondta, hogy a visszatérített összeget vagy egy részét a felújításhoz kötődő hitel előtörlesztésére használnák fel.

Azok sem maradnak lehetőségek nélkül a K&H Banknál, akik nem lennének jogosultak a fix 3 százalékos jelzálogalapú felújítási támogatásra: személyi kölcsön, babaváró hitel és piaci felújítási hitel is elérhető a pénzintézet portfóliójában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG