3p

A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.

Milyen a környezetbarát fizetési mód? Ki határozza meg Magyarországon az irányadó kamatot? Mely befektetések különösen magas kockázatúak? Egyebek mellett ilyen kérdések is terítékre kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi pénzügyi tudatossági verseny második fordulójában. Ez már a negyedik alkalom, hogy a Privátbankár.hu a gimnazista tanulók körében hirdeti meg a versenyt – a technikumok és a szakképző iskolák diákjai ősszel mérhetik majd össze tudásukat.

A második forduló első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt a reggeli online kvízen, majd kapcsolódhattak be a szóbeli fordulóba egy online konferenciabeszélgetés keretein belül. Itt villámkérdéseket követően egy-egy kifejtős kérdés megválaszolásával gyűjthettek pontokat a négyfős csapatok – hogy mennyit, arról egy szakmai zsűri hozott döntést, amelynek a szervezőkön kívül tagja volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Államkincstár vagy épp a Magyar Biztosítók Szövetségének egy-egy képviselője, valamint Bod Péter Ákos, a zsűri elnöke is. A legjobban teljesítő csapatok bejutottak az országos döntőbe.

Az első versenynap három versenyén az alábbi eredmények születtek:

Veszprém és Tolna vármegyéből az országos döntőbe jutott a Pánzmágusok és a no name csapata!

Pánzmágusok
Iskola: Türr István Gimnázium és Kollégium
Csapatkapitány: Szücs Dorina
Felkészítő tanár: Szecsődi-Aller Zsuzsanna

no name
Iskola: Szekszárdi Garay János Gimnázium
Csapatkapitány: Pegler Réka
Felkészítő tanár: Tóthné Gulácsi Beáta 

Vas és Fejér vármegyéből az országos döntőbe jutott a Men From The Sparrow's Night és a CRVENA ZVEZDA csapata!

Men From The Sparrow's Night
Iskola: Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
Csapatkapitány: Páli Ádám
Felkészítő tanár: Kiss Zoltán

CRVENA ZVEZDA
Iskola: Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium
Csapatkapitány: Tass Máté
Felkészítő tanár: Kovács Andrea Éva

Pest vármegyéből az országos döntőbe jutott a Veni, vidi, vici és a Bank Árok csapata:

Veni, vidi, vici
Iskola: Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
Csapatkapitány: Kállay Dániel
Felkészítő tanár:  Balogh Andrea

Bank Árok
Iskola: Gödöllői Református Líceum Gimnázium
Csapatkapitány: Halász Olivér
Felkészítő tanár:  Dr. Kőrösiné Dr. Molnár Andrea

A versenyen értékes nyereményeket kaphatnak a jól felkészülő diákok és a felkészítésüket segítő pedagógusok is - egyebek mellett kétnapos tanulmányút, élményprogramok, vásárlási és könyvutalványok is gazdára találnak majd az április 23-i, Budapesten megrendezésre kerülő országos döntő végére. A nyeremények összértéke bőven meghaladja az egymillió forintot - további részletek és az eddigi továbbjutó csapatok listája a verseny hivatalos weboldalán, a diakforum.hu-n böngészgető. 

A verseny fővédnöke Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. A verseny lebonyolítását segítő szakmai testület vezetője: Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. További részletek: diakforum.hu

A verseny a tavaszi szünet után, április 9-én folytatódik Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyék csapatai között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG