3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az országos döntő 20 fős mezőnyéből már megvan 8 – Fejér, Somogy és Baranya csapatai küzdöttek nagyot a második versenynapon.

Három vármegye csapatai közt folytatódtak a küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójában. Fejér, Somogy és Baranya szakképzésben résztvevő középiskolás diákjai mérhették össze tudásukat az online megrendezett fordulóban.

A csapatok közül azok folytathatták a versenyt, amelyek október 22-én sikerrel vették az első fordulós akadályokat. A második fordulóban is kellett kvízkérdésekre válaszolni, ezt követően azonban már egy szóbeli fordulóra is sor került, amelynek során villámkérdésekre és – megfelelő felkészülési időt követően – egy kifejtős kérdésre is választ kellett adniuk a csapatoknak.

Szakértő zsűri előtt derült ki, mit tudnak a diákok befektetésekről, hitelekről, biztosításokról, vállalkozásokról, zöld vagy épp digitális pénzügyekről – a feleleteket ezúttal is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Biztosítók Szövetsége, a Magyar Államkincstár, a Fundamenta Lakáskassza egy-egy képviselője és a szervező Privátbankár.hu munkatársai értékelték. A négyfős csapatok ismét felkészülten érkeztek a versenybe; közülük a legjobbak a december 10-i országos döntőbe is bejutottak, amelyet személyes részvétellel, a Budapesti Gazdasági Egyetem épületében rendeznek majd.

A döntőbe jutott csapatok:

Pénzvadászok
Iskola:
Baranya Megyei SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Marton István
Felkészítő tanár:  Poronyi Péter Mihály

Skackok 
Iskola:
Székesfehérvári SZC I. István Technikum
Csapatkapitány: Fehér Alexandra
Felkészítő tanár: Szőtsné Fekete Katalin Gizella

The finance four
Iskola: Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Horváth Alexandra Erzsébet
Felkészítő tanár:  Pintér Zoltán

A teljes döntős mezőnyt a diakforum.hu weboldalon lehet böngészni – a lista folyamatosan bővül, ahogy a megyei döntőkre sor kerül. November 12-én kedden Tolna, Pest, Nógrád és Heves szakképzős diákjai versenyeznek majd.

A versenyre szakértők által összeállított és felügyelt, a középiskolás korosztálynak szóló oktatási anyagokkal lehetett felkészülni, amely a verseny hivatalos weboldalán, a diakforum.hu-n érhető el. Valós élethelyzetek alapján, a diákok nyelvén íródott tudásbázisról van szó, ami mindig fontos, de a mostani, nehezebb gazdasági helyzetben és borúsabb kilátások mellett mondhatni elengedhetetlen a boldoguláshoz.

A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal ismertessék meg azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A szervezők abban is bíznak, hogy a diákok segítségével a családok életébe is „becsempészhetnek” olyan pénzügyi alapismereteket, amelyek egyébként jellemzően nem szerepelnek napirenden. A verseny fővédnöke Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Nemcsak a ma már elengedhetetlen pénzügyi tudásért, hanem a nyereményekért is érdemes volt nevezni. A verseny partnereinek és támogatóinak köszönhetően különböző értékes ajándékok várnak nem csak a diákokra, de a pedagógusokra és az iskolákra is. Sőt, különdíjban részesül a „Feltörekvő Pénzügyi Junior Klasszis” is, azaz a legalacsonyabb tanulmányi eredménnyel döntőbe jutó csapat is. A nyeremények összértéke meghaladja az egymillió forintot.

A verseny támogatói:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG