3p
Feleannyi nyugdíjra számítanak a nem nyugdíjas korú magyarok, mint amennyiből kényelmesen meg lehetne élni időskorban. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. A sportolás és a külföldi utazás pedig a legtöbbeknek csak távoli álom.

A CIG Pannónia reprezentatív kutatásban vizsgálta, hogy a nem nyugdíjaskorú magyarok mit várnak, milyenek lesznek a nyugdíjas éveik. Hiába az álmok, hogy majd nyugdíjaskorban jön a megérdemelt pihenés, a magyar lakosság azon része, amely még messzebb van a nyugdíjtól, meglehetősen pesszimista: feleannyi nyugdíjra számít, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni.

A jelenlegi megtakarításait is figyelembe véve hobbira, szórakozásra vagy belföldi utazásra mindössze a megkérdezettek egyharmada gondolja, hogy lesz elegendő pénze. A nem nyugdíjas lakosság kétharmada gyermekei, unokái támogatására és orvosi költségekre fordítja majd nyugdíja legnagyobb részét. Hagyaték létrehozásával a válaszadók nagyjából negyede, rendszeres sportolással vagy külföldi utazással pedig még ennél is kevesebben, csupán minden ötödik megkérdezett tervez. Ezek a szabadidővel kapcsolatos, életminőséget javító kiadások leginkább azok körében jelennek meg a tervek szintjén, akik 150 ezer forint fölötti nyugdíjra számítanak.

Az álom és a valóság

2017-ben az öregségi nyugdíj átlagos havi nettó összege 124 ezer forint volt. Mikor a kutatók arra kérték, hogy becsüljék meg a havi nyugdíjat, a válaszadók közel fele nagyjából eltalálta a valós összeget, vagyis viszonylag sokan pontosan tudják, mennyiből kell megélnie egy mai nyugdíjasnak. Meglepő módon a kevésbé tájékozottak közül sokan ennél kevesebbnek, több mint harmaduk 100 ezer forint alattinak gondolja a jelenlegi nyugdíjat és a megkérdezettek 6 százaléka e fölé, 151-200 ezer forint közé tippelte az összeget. Úgy tűnik, a problémamentes nyugdíjas évekhez álmodott szükséges anyagi fedezet igencsak távol áll a várható tényleges nyugdíjtól.

A megkérdezettek nyolctizede 150 ezer forint feletti összeget tartana elegendőnek ahhoz, hogy későbbi nyugdíjasként majd ne legyenek anyagi gondjai, közel ötödük pedig ennél magasabb összeget, minimum 200-250 ezer forintot gondol erre a célra.

Mindezek ellenére a nem nyugdíjasok megközelítőleg harmada ennek nagyjából a felére, nettó havi 100 ezer forint alatti nyugdíjjövedelemre számít a jelenlegi megtakarításai alapján. A válaszadók közel negyede pedig 100-150 ezer forint közé becsüli ezt az összeget.

Mennyi az ideális?

A várakozások szerint azonban a nyugdíjak közel sem fognak ilyen mértékben emelkedni: a válaszadók mindössze ötöde számít arra, hogy ha majd eljön az ideje, nyugdíja meghaladja a 150 ezer forintos határt. A megkérdezettek 90 százaléka szerint a mai nyugdíj alacsonyabb, mint amennyi ideális lenne. Nem sokkal kevesebben vannak azok –  a válaszadók 85 százaléka –, akik arra számítanak, hogy a várható nyugdíj alacsonyabb lesz az ideálisnál.

Végre valahol nem emelnék, hanem csökkentenék a nyugdíjkorhatárt

Az olasz politikusok egyszerre ígérték meg a korábbi nyugdíjreform visszacsinálását, a nyugdíjkorhatár csökkentését, amivel jelentősen emelkednek a kiadások, valamint az adók mérséklését, ami a bevételt is visszaveti. Pedig az ország eladósodottsága már így is nagyon magas, emiatt a probléma egész Európát fenyegeti. Cikkünk >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG