5p
A magyarok 70 százaléka aggódik a nyugdíjas évei miatt. A többség úgy gondolja, nem tud magának kényelmes életet biztosítani idős korára, jelentős részük szerint problémát jelent majd az egészségügyi kiadások megfizetése. Az Aegon negyedik nyugdíjfelkészültségi kutatása szerint egyre emelkedik a megtakarítani szándékozók tábora, ők jelenthetik a kitörési pontot az ország számára.

Az utolsó előtti helyen vagyunk

Negyedik éve folyamatosan javul Magyarország nyugdíjfelkészültséget tükröző ARRI pontszáma, ám az 5,1 ponttal még mindig a 14. helyen állt a felmért tizenöt országból az Aegon kutatása szerint. A magyar lakosság 77 százaléka úgy véli, a mai fiatalok sokkal rosszabb helyzetben lesznek idős korukban a mostani nyugdíjasoknál. Ez a nézet a 18-24 év közöttiek esetében 72 százalék, a 45-54 közöttieknek viszont már 82 százaléka gondolkodik így.

A kutatás szerint aggodalomra ad okot, hogy a magyarok a harmincas éveik végére, a negyvenes éveik elejére alakítják csak ki a megfelelő megtakarítási szokásokat. Ez túl későn van ahhoz, hogy az általuk elvárt életszínvonalat biztosítani tudják maguknak időskorukra. A megkérdezettek átlagosan az aktív jövedelmük 83 százalékát szeretnék megkapni nyugdíjként, ám ezt nem sikerül majd teljesíteni, ha negyvenéves korukig halogatják a rendszeres megtakarítások elkezdését. A fiatal munkavállalók nyugdíjfelkészültsége a világon mindenhol alacsony, annak ellenére, hogy a kutatás szerint még viszonylag alacsony jövedelem mellett is lehetséges a megfelelő megtakarítási szokások kialakítása. 

Állam bácsiban bízunk

A nemzetközi összehasonlításban a magyarok támaszkodnak leginkább a kötelező állami nyugdíjrendszerre (55%), és legkevésbé éreznek személyes felelősséget, vagy gondolnak az öngondoskodásra (54%)  – ez tükröződik az alacsony nyugdíjfelkészültségi indexben is. A megkérdezettek csupán kicsit több mint fele (54 százaléka) érzi a saját felelősségét abban, hogy elegendő nyugdíja legyen, és csupán 46 százalék van tudatában annak, hogy terveznie kell nyugdíjas éveire. A nemzetközi kutatás hazai adatai szerint a magyar munkavállalók több mint 40 százalékának semmilyen terve sincs a nyugdíjas éveire, és pusztán 16 százalék érzi magát felkészültnek abban a tekintetben, hogy mennyit tesz félre nyugdíjcélra.

 


Vészhelyzeti tervvel is rendkívül kevesen rendelkeznek, a magyar munkavállalók alig 22 százaléka gondolta már végig, mi volna akkor, ha – betegség, vagy munkanélküliség miatt – hosszabb ideig nem tudna dolgozni. A leggyakoribb stratégia azonban itt is csak a megtakarítások felélése: 60 százalék a pénzügyi tartalékait mozgósítaná ilyen esetben, míg további 26 százalék az ingatlanára támaszkodna – kisebbre cserélné vagy bérbe adná, esetleg a nyaralóját adná el. Mindössze a munkavállalók ötödének van ilyen esetre megfelelő fedezetet jelentő biztosítása.

Hogy szeretnénk megöregedni?

A magyarok idősebb korukban ugyanúgy szeretnének utazgatni (60 százalék), új hobbikat, szabadidős elfoglaltságokat találni (41 százalék), vagy a barátokkal és a családdal együtt lenni (63 százalék), mint a korábbi idősebb generációk, vagy nyugat-európai társaik. Azonban a többség tisztában van azzal, hogy valószínűleg a nyugdíjkorhatár elérését követően is munkát kell vállalnia életszínvonala fenntartásához. A munkavállalók csupán 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor abbahagyja a munkát, több mint 50 százalékuk gondolja úgy, hogy folytatni fogja: több mint 22 százalék tervezi, hogy – ha másként, részmunkaidőben is, de –szinte élete végéig dolgozni fog.


A magyarok közel felének a nyugdíjas évekről a „bizonytalanság” szó jut az eszébe, míg 34 százalékuknak a szegénység. A munkavállalóknak alig több, mint az egytizede (12 százaléka) biztos abban, hogy kényelmes életet tud majd magának biztosítani nyugdíjas korában. A megkérdezettek 44 százaléka gondolja például úgy, hogy nem lesz képes a saját és a házastársa egészségügyi szükségleteit finanszírozni idős korban.

Vannak azért felkészültek


Mindezek ellenére a hazai munkavállalók kevesebb, mint egyharmada (31 százaléka) takarékoskodik rendszeresen. Ők azok, akiknek általában van határozott pénzügyi tervük, és bizonyosak abban, hogy megfelelő összeget tesznek félre a nyugdíjas éveikre, és kényelmes időskort tudhatnak majd magukénak – náluk a nyugdíjfelkészültségi index átlagos értéket (6,7 pont) mutat. 

A nyugdíjra való felkészültségünkben a javulást azok jelenthetik, akik már felismerték, hogy a nyugodt időskorhoz rendszeres megtakarításokra van szükség, ugyanakkor még nem kezdték meg az öngondoskodást. A megtakarítást tervezők a válaszadók 34 százalékát jelentik (az ő indexük jelentősen alacsonyabb: 4,2 pont). A csoportba egyre több nő és fiatal tartozik, akik számára a takarékoskodás az alacsonyabb jövedelem, vagy a munkáltatói nyugdíjjuttatásokhoz való korlátozottabb hozzáférés miatt nehézséget jelenthet. Az ország indexe akkor javulhat jelentősen, ha – akár kormányzati támogatással –a megtakarítani vágyókból tényleges megtakarítók, illetve az alkalmi megtakarítókból rendszeres megtakarítók válnak.

Az állam is besegít az öngondoskodásba

Magyarországon az állam részéről már történtek olyan intézkedések, melyek segítik az embereket a nyugdíjra való felkészültségben – mondta Horváth Gyula, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. Ilyen például a nyugdíjbiztosítás után járó 20 százalékos adójóváírás, vagy a TBSZ és a NYESZ, amelyekkel hosszú távú megtakarítás esetén kamatadómentességet érhetünk el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG