3p

Már szinte minden bank felfüggesztette e két kamattámogatott hitel értékesítését, de van még néhány kivétel, a határidő viszont mindenképp nagyon szoros.

Sorban jelentik be a bankok az állami kamattámogatással elérhető babaváró hitel és otthonfelújítási kölcsön értékesítésének a felfüggesztését. A legtöbbjüknél ez már meg is történt, néhány banknál azonban még be lehet adni az igénylést, ha sietünk – írja a Bank360.hu. 

Mostanra szinte minden bank közzétett felfüggesztő vagy figyelmeztető információt a babaváró hitel és az otthonfelújítási hitel igényléséről, aminek a lehetősége a jelenlegi szabályok szerint év végével. Több nagybanknál már nem fogadnak be új igényléseket, mások viszont még ezen a héten is várják az ügyfeleket, azzal a kikötéssel, hogy a szerződéskötésnek meg kell történnie december 31-ig (ami a gyakorlatban inkább 30., hiszen az év utolsó napja szombatra esik). A Bank360.hu összegyűjtött adatai alapján kiderül, hol lehet még igényelni ezt a két támogatott hitelt az utolsó pillanatokban.

Még van esély karácsony előtt

A legújabb közlések szerint a Raiffeisen Bank 2022. december 20-tól, a Takarékbank pedig 2022. december 23-tól függeszti fel a babaváró hitelek befogadását. Utóbbi emellett ugyaneddig meghosszabbította a jóváírási kedvezményt is, mellyel 130 ezer forintra tehetnek szert az igénylők. A feltétel december 23-ig hiánytalanul beadott hiteligény, és legalább 9 millió forint folyósított hitelösszeg. 

Az otthonfelújítási kölcsön igénylések befogadását

  • az UniCredit Bank 2022. november 2-tól,
  • a MagNet Bank 2022. december 1-jétől,
  • az OTP Bank 2022. december 10-től,
  • a Raiffeisen Bank 2022. december 13-tól,
  • az Erste Bank 2022. december 14-től függesztette fel. 

Az MKB Banknál még elérhető a kamattámogatott kölcsön, legkésőbb 2022. december 23-ig fogadnak be hitelkérelmeket. 

A babaváró hiteleknél

  • a MagNet Bank 2022. december 12-től nem fogad be új kérelmet,
  • az OTP Bank a 2022. december 15. után benyújtott kérelmekkel kapcsolatban nem tudja garantálni a sikeres szerződéskötést, de az értékesítést nem függesztették fel,
  • a CIB Bank 2022. december 15-től nem fogad be új kérelmeket. 

A Raiffeisen Bank december 20-tól függeszti fel a kérelmek befogadását, a Takarékbank és az MKB Bank pedig 2022. december 23-tól nem fogad be új igényléseket. A K&H Bank szintén felhívta a figyelmet a 10 munkanapos bírálati határidőre, a szerződéskötésre 2022. december 31-ig van lehetőség. Az UniCredit Bank a babaváró hitelek befogadásával kapcsolatban azt jelezte, hogy amint nem látják biztosítottnak az igénylések időben történő elbírálását, felfüggesztik az értékesítést.

Emellett több bank, köztük az Erste Bank, a K&H Bank és az OTP Bank is felhívta a figyelmet a 2022. december 22. és 2023. január 6. közötti igazgatási szünetre. Ebben az időszakban az igénylők nem vagy csak a szokásosnál nehezebben tudják beszerezni a szükséges igazolásokat, ugyanis a kormányhivatalok, kormányablakok, NAV-ügyfélszolgálatok csak ügyleti rendben működnek – figyelmeztet a Bank360.hu.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG